Elköltöztem!

Nagy lehetőséget kaptam azzal, hogy a blogom bekerült a Cafeblog VIP-blogok közé.
Ennek viszont az az ára, hogy most búcsút intek ezen a helyen, és itt már nem fog frissülni a blog.
Ugyanakkor a jó hír az, hogy odaát frissül majd, viszonylag sűrűn!
Nem maradt más hátra, mint az, hogy megadjam az új címemet:
http://lelekmelegito.cafeblog.hu/


Várlak titeket az új helyen!
Phoebe

Mi az oka? Most megtudod!

Biztos észrevettétek már, hogy mindennek oka van. Vagy legalábbis azt szeretjük hinni, hogy mindennek oka van. Ez az okkereső magatartás megvéd minket a bizonytalanságtól.

A heideri elmélet az oktulajdonításról lerántja a leplet a gondolkodásunkról. Azt mondja ki, hogy a megismerésnek (a világ megismerésének) három pontja van:


1. Adott szituáció személyenként más és más értelmezést kap (nem nehéz belátni, kezdjünk értekezni e szomszéddal a múlt heti lakógyűlésről, lesznek közös pontok, de másként éli meg ő is, mi is).
2. Az események magyarázatában jelentős különbségek vannak. (Nem mindegy, hogy két testvér veszekedésekor melyiket hallgatjuk meg.) Ez az első pontból következik.


3. Az előző két pont szabályok szerint jön létre, mindig okokat keresünk, először külső okot, aztán belső, személyeset. Nagyon sokszor túlértékeljük a személyes okokat, ennek énvédő oka van, hiszen különben a világ bejósolhatatlan lenne, ha nem a személyeket tennénk felelőssé sorsuk alakulásában.



Az esetek nagy részében az egyszerű külső okok sokasága az, amiért egy esemény bekövetkezik, avagy sem, de a sok ok helyett inkább egyet emelünk ki és arra fókuszálunk, mert így egyszerűbb az eseményt elhelyezni, helyére rakni.




Miért fontos ez neked a mindennapokban?
Egyrészt ad egy perpektívát, hogy attól, mert Te egy adott dologról így  vagy úgy gondolkodsz, a másik ember egészen másképpen.
Érthetővé válhatnak bizonyos konfliktusok (más magyarázat adása bizonyos eseményhez).
Tudomásul veheted, hogy ugyan kényelmesebb egy okot találni a bajra, általában több tényező okozza valaminek a bekövetkeztét.
Összességében, ha nem feleted el az oktualjdonítás három pontját sokkal empatikusabban állhatsz más emberekhez.

Saveabureaucrat.com

Ki ne érezte volna úgy, hogy elege van a munkájából?
Nem azt csinálja, amit tanult, de ezt dobta a gép?
Vagy épp a szakmájában üresedett ki, elege van abbahagyná?


Minden reggel egy kínszenvedés, szűkölés, menni kell. Nap közben óra nézegetése, a "de lennék most valahol máshol" érzése: parkban uszodában, tengerparton, Rómában, moziban a sor végtelen. A nyolctól ötig beosztás, és a délutáni családi műszak...és másnap kezdődik minden újra: aztán jön az enyhülést hozó szombat, és a "jaj ne, holnap megint kell menni" vasárnap.
Ismerős?




Az emberek többsége egy idő után így éli az életét. Vagy mert fél váltani, különösen mostanság, vagy mert már negyven körül jár, és esélye nem lenne a munkaerőpiacon.



Vannak azért olyanok, akik kiugranak, és megvalósítják önmagukat: ők a boldog emberek.




Egy kanadai hivatalnok egy egészen más módszert gondolt ki: csinált egy weboldalt, sajnos nem elérhető már, ahol adományt gyűjtött magának. Az oldalon leírta, hogy mennyire megölte a lelkét 10 év irodai munka:


"I'm desperate. Desperate to escape my 9 to 5 job I've been at for over 10 years now. It's not that I don't appreciate the steady hours and the decent pay, but it's just that after a while it starts to sap the energy and soul out of you and you realize that you have become a true bureaucrat. . . . But how can I justify quitting my job and giving up my security and pension? The only way I can do it is by obtaining enough money that I can afford to quit and then have enough spare time and energy to do something that makes a difference in my life and the lives of others. Please help me in any small way you can to realize my dreams . . ."


Azaz: "El vagyok keseredve a végtelenségig. Reménytelen , hogy elmeneküljek a 9-5-ig munkámból, amit már tíz éve csinálok. Nem arról van szó, hogy nem értekelem a kiszámítható időbeosztást és az elfogadható fizetést, de egy idő után  az ember azt érzi, hogy kiszívta a lelkéből az összes energiát és igazi bürokratává vált.De ha kilépnék, hogyan indokolnám meg a magam számára, hogy feladom a biztonságom és a nyugdíjra való jogosultságom? Az egyetlen esélyem az, hogy szerzek annyi pénzt, amiből megengedhetem magamnak, hogy kilépjek, és aztán lenne annyi szabad időm és energiám, hpgy olyan dologgal foglalkozzak, amely az én eletemben és a másokéban és fontos lehet. Kérem, segítsenek, akármilyen jelentéktelen összeggel, hogy megvalósíthassam az álmomat."


Egyes források szerint egészen kevés, mások szerint jelentős összeget gyűjtött össze a kanadai csinovnyik. Mindenesetre lépett valahogyan, és már ez is valami.
Mi akkor a megoldás, ha nem lehet ott hagyni a munkát?
Ti mit gondoltok?

Nők és a munka- nem várt következtetések

Általánosan uralkodó nézet az, hogy a dolgozó nők nagyobb stresszt élnek át, mint háztartásbeli társaik. Kísérletek igazolják, hogy ez a nézet nem igaz.
Baruch és társai (1987) azt találták, hogy a háztartásbeliek több pszichiátrai tünetről számoltak be, mint a dolgozók, és gyorsabban kiábrándultak a szerepeikből. Ennek az az oka, hogy az otthon végzett munka sokkal strukturálatlanabb, és kevesebb a visszajelzés, a család mintegy elvárja, de nem méltatja az erőfeszítéseket.
Amennyiben a nő nemcsak a pénzért dolgozik, hanem szereti is a munkáját, sokkal több pozitív hatás éri, mint az elszigetelődött háztartásbelit. ilyenek:kihívás, kontroll, stuktúra,pozitív visszajelzés, önbecsölés, függetlenség érzése, szociális kapcsolatok.

Ennek fényében 1995-ben, azaz hat évvel a rendszerváltás után volt Magyarországon egy felmérés (Tóth, 1995), amely a nők munkahelyi elképzeléseit firtatta. A hosszú évek kötelezően kétkeresős családmodellje után  a válaszok nagy százaléka azt mutatta, hogy a nők vagy teljesen kivonulnának a fizetős munka világából, vagy részmunkaidőben kívánnak elhelyezkedni. Azzal az állítással, hogy a háziasszonyi teendők ugyanolyan kielégítőek lehetnek mint a munka, 47 % értett egyet.
 Az okok közt szerepel az, hogy a nők esélyei a magyar munkaerőpiacon jóval szerényebbek, fizetésben és karrierlétrában mint a férfiaké, sokan az unalmas munka miatt menekülnének a háztartásba (ami viszont egy idő után szintén szerepkonfliktushoz vezetne.) A megkérdezettek 80 %-a, döbbenetesen magas arány,- kizárólag a pénz miatt motivált a munkavégzésre.
Ok lehetett az is, hogy a rendszerváltás után nőttek a terhek, bizonytalanabb volt a munkaerőpiaci helyzet, és csökkent az életszínvonal.
A furcsa válasz oka lehet a lelkiismeretfurdalás, melyet a gyermekkel rendelkező nők éreznek a munka és az anyaság konfliktusában.

(jftk.szie.hu forrás)

Mai, 2013-as anyaként azt gondolom, hogyaz életszínvonal tovább romlott, már szinte a semmit sem fizető munkának is örülni kell, részmunkaidő mint olyan azóta sem szerepel a palettán. Részmunkaidőben komolyabb beosztásban dolgozni lehetetlen, azaz a munkafeladatok komolysága nem adhat kihívást részmunkaidőben, vezető beosztás szintén nem elérhető. A részmunkaidő maga jó megoldás lehet(ne) olyan valakinek, aki elrendezte magában a karrier kontra család kérdését, de mégis szeretne szocializálódni, és egy minimális anyagi függetlenségre szert tenni, vagy legalábbis hozzájárulni eltartottságához. Akinek viszont valaha is olyan elképzelései voltak, hogy vezetőként tevékenykedjen, a részmunkaidő semmiképpen nem jelent megoldást, és önmegvalósítást sem.

Reloaded

Remélhetőleg kicsit sűrűbben járok majd errefele a jövőben.
Addig is egy megfogadásra alkalmas, de nehezen betartható gondolat:
"Soha ne gondold azt egy napról, hogy az előző nap folytatása. Minden napot élvezz. Függetlenül a tegnaptól és a holnaptól."
(Chester Bennington)

Lélekmelegítő téli ünnepek

Az amerikaiak nagyok abban (is), hogyan csináljanak ünnepet, ami a léleknek üdítő.
Íme a novemberi kínálat:
Give up your shoulds Day (november 1): Az add fel a meg kell csinálni gondolatokat" Nap már harmadik éve ünnep az USA-ban, és egyszerű lényege az, hogy arra a napra minden meg kéne csinálni, meg kell csinálni, muszáj megcsinálni jellegű mondatot és a vele járó stresszt likvidájuk az életünkből. Érdemes lenne Magyarországon is bevezetni, rögtön azzal, hogy nem KELL és MUSZÁJ temetőbe menni ezen a napon.
Use Your Common Sense Day: 4 Használd a józan paraszti eszedet- legyél gyakorlatias- ez nap nélkül is jól megy nekik.
World Kindness Day: 11 A kedvesség világnapja. Minden nap ez a nap van gyakorlatban odakint, mert ez a legszembetűnőbb, amikor kikerül az ember, a kedvesség és a mosolyok.

National Unfriend Day: 17 : Ez messze a legfurcsább ünnep. A Facebookhoz kapcsolódik, azaz kiszelektálni a "hamis" barátokat a listáról. 2010-ben volt először, és Jimmy Kimmel amerikai TV-host nevéhez fűződik. A Facebookon idére is meg van hirdetve...Mert jogunk van csak a valódi baráti érzelmek mentén választani a virtuális világban is.
National Day of Play: 17 Kapcsold ki a TV-t, a számítógépet, és játssz. Együtt, a családoddal. Ez az ünnep máshol is ünnep, pl Franciaországban, Németországban, Indiában stb.
National Day of Listening: 23 Te kire hallgatsz? És miért?
A Word Kindness Day-t kötelezővé tenném törvényileg Magyarországon, az undokság hazájában. Jó megélni ilyen napokat személyesen. Elgondolkodni, egész nap a kell-ek, a kedvesség, a barátság, a játék, a valakire való odafigyelés lényegén.
Ha mind a 28 novemberi amerikai ünnepre kiváncsi vagy, a linken leered.

Én és a többiek (1., 2.)

Munkatársam 28 éves kismama, 3 gyerekkel. Amikor szült annyi idős volt, mint én. Le vagyok maradva."
"Más már komoly párkapcsolatban él, én meg még mindig otthon a szüleimmel."
"Az egyetemi csoporttársaim mind jobban keresnek nálam, pedig ugyanazt tanultuk."
"Én még mindig albérletben élek, míg a barátnőm nagy házban, kocsim sincs, neki meg van."
Ismerősek ezek a mondatok? Teljesen természetesen mérjük magunkat másokhoz. Ez egy alapvető emberi tulajdonság, ez által is pozicionáljuk magunkat, a társadalomban elfoglalt helyünket, akárcsak az általunk megszerzett iskolai végzettségekkel, a munkánkkal amit végzünk, de akár a zenével, amit hallgatunk. A "ki vagyok én?" kérdésre a válasz soha nem történhet meg úgy, hogy nincs külső környezet, amihez képest elkülönítjük az énünket. Az énelkülönítés mellett egy másik folyamat is párhuzamosan folyik, ennek ellentéte, a szocializáció, amellyel a társadalomba illeszkedünk be, azaz valamennyien kicsit hasonlóvá válunk a közös normák követése által.

Egyszóval ez a másokkal való hasonlóság vagy különbség körbeveszi az életünket. Nyilván, ha a különbség a mi oldalunkra pozitív, akkor az önbizalmunk nő. Például nekünk van jobb munkánk, nekünk van kapcsolatunk, nekünk van szép lakásunk, mi tudunk utazni és a többi...De mindig lesznek olyanok, akikhez képes valamilyen szinten hátrányban vagyunk: anyagilag, képzettségileg, és nagyon gyakran, a szerencse szegődik a másikhoz, ezt a legnehezebb megemészteni. Neki miért, nekem miért nem?
Az ilyen jellegű töprengések gyakran önbizalomcsökkenéssel és megoldatlan frusztrációval járnak. Nehéz elfogadni, hogy annak a másiknak, akit esetleg semmivel sem tartunk többre magunknál, vagy éppen szerényebbek a képességei, mégis, jobban megy neki. Biztos ez?
Általában ilyenkor egy irígylendő tulajdonságot kiemelünk. Nézzük az első példát, a fiatal három gyerekes anyát versa az egyedülálló kicsit fiatalabb lányt. Akarna ő nap szinten dolgozni és három gyereket nevelni?Munka után azonnal rohanni a többi kötelezettség fele? Esténként fürdetni, mesét olvasni, főzni, a közös kocsmázás helyett? stb.
Komoly párkapcsolat és egyedüllét... komoly párkapcsolat nem egy ember, hanem egy egész családdal való kapcsolat, kötelező pofavizitek, sokszor olyan emberek közt eltöltött kötelező idő, akikkel nem biztos, hogy az ember a szabadidejét töltené. Sokkal kisebb önálló döntési kör, az én helyett a mi kerül előtérbe...stb.
Gazdag barátnő és szegény barátnő...elképzelhető, hogy a gazdag barátnő nem él jó kapcsolatban, vagy nem utazott annyit, vagy kevésbé attraktív, vagy unja a munkáját, vagy beteg hozzátartozója van stb.
Amikor magunkat máshoz mérjük, és rosszabbnak találjuk a helyzetünket, vagy van fájó pont az életünkben, amin nem tudunk változtatni, akkor két dolgot tegyünk: nézzük meg, mik az ő nehézségei, és általában találunk néhány nehézséget, amit nem szívesen vállalnánk. Másrészt, nézzünk körbe, hogy nekünk, ha most jelenlegi helyzetünkben nem is jó az életünk egy vagy több aspektusa, de egészen biztosan volt olyan az életünkben, amit mások irígyelhettek volna.
Végezetül ne feledjük, hogy minden változik. A jó dolgok is elmúlnak sajnos, de a rosszak is, azaz egy helyzetet nem kell katasztrófizálni, mert valószínűleg változni fog. A változás lehetőségét soha ne zárjuk ki.

2.
Nemrégiben ismerkedtem meg az ökológiai modellel tanulmányaim kapcsán. Annyira jól összeszedte mindazt, amin az ember soha nem gondolkodik, és hajlamos figyelmen kívül hagyni, amikor megvizsgálja a saját életét, hogy gondoltam, írok róla itt is, hátha másnak is segíthet.
A hagymahéjmodell, mely Bronfenbrenner nevéhez kapcsolódik, a következőképpen néz ki:

(Kép:faculty.weber.edu)
Az egyén életét saját tulajdonságai határozzák meg: kora, neme, egészsége, habitusa stb. (Ez a fehér rész).
Ehhez adódik hozzá a mikrokörnyezete (sötétebb zöld): a család szerepét nem kell agyonragozni, nagyon fontos, az iskolái,  a körülötte élő kortársai, barátai. Bronfenbrenner fontosnak tartja a vallási hovatartozást, közvetlen környezet és hatást fejt ki a lakóhely, illetve munkahely.
Sokan például bele sem gondolnak, mennyit számít egy lakóhely. Nemcsak maga a lakás de a tágabb környezet is. Pedig elég elmenni mondjuk lakásnézőbe, van olyan hely, ahonnan szinte kihátrálunk, olyan nyomasztó, lelakott, ócska, és van olyan hely, amit szívesen elfogadnánk, jól érezzük benne magunkat. És van egy harmadik, ahol nem érezzük jól magunkat, de nem egyértelmű számunkra miért, egyszerúen nyomasztó. Nos ha mindennap ilyen helyen kényszerülünk élni, az bizony kihat a mentális egészségünkre.
Mezorendszer (világosabb zöld) a modellben a mikrorendszer elemeinek egymással való kapcsolata. Egyszerű dolgokra kell gondolni, mondjuk  a családunk szomszédokkal való kapcsolatára, vagy a gyerek esetében a szülők oktatási intézményekkel való kapcsolatára stb. Ha a kapcsolatok az elemek között harmónikusak akkor az egyén számára a környezet nem fenyegető.
Az exorendszerbe (sötétkék) tartozik minden össztársadalmi jelenség, a gazdasági helyzet, a politikai nézetek, az iskolarendszer, a kormányzat és a vallási rendszer. Noha ez már abszolút a közvetett környezet, elképesztően erős a hatása. Nem kell messzire menni, hogy belássuk, a gazdasági válság milyen hatással van az életünkre, és bizony a politikai légkör is lehet nagyon nyomasztó, ezt is a bőrünkön érezzük mostanában. Nem mindegy, hogy egy országban a vallás a mindennapok része (hajnali müezzinekkel), vagy szabad vallásgyakorlás van, és az sem mindegy, milyen az iskolarendszer ami felnőtté neveli a gyermekeket.
A makrorendszer (világoskék) gyakorlatilag az adott társadalom kultúrája, hiedelmek és értékek, amelyek abban a kultúrában elfogadottak. Ez igen megfoghatatlan, de elég egy keveset külföldön élni, hogy ezt a rendszert erősen érezzük, milyen "alattomos" módon épülnek belénk bizonyos látásmódok, és mennyire gyorsan konfrontálódhatnak más látásmódokkal, ha egy más kultúrából jövővel találkozunk.
A legkülső hagymahéj (fehér) pedig maga az idő dimenziója, hiszen az idő múlásával az egyes korokban a gondolkodás és a kultúra, a társadalmi rendszer is folyamatosan változik, az egyén közvetlen környezete is és maga az egyén is. Erre mondjuk, hogy csak a változás állandó. Ha úgy érezzük, egy helyben toporgunk, gondoljunk vissza a tíz évvel ezelőtti önmagunkra, és máris látjuk mennyi minden történt. Csak idő kellett hozzá.

Fegyverek a tél ellen

Komoly fegyverrekkel fogok harcolni a tél ellen. Tavaly ugyanis kínkeserves volt a tél. Hat év enyhe éghajlaton töltött, boldog amerikai tél után a tavaly, a Magyarországon töltött nagyon hideg tél rettenetes volt, testileg és lelkileg. Minden második héten felsőlégúti betegségbe estem, egyikből ki, másikba be. Antibiotikumok, rossz közérzet, némaság. Ehhez adjuk hozzá, hogy nagyon rossz kedvem volt, teljesen depresszióba estem, részben negatív események, részben a betegségek hatására. Most úgy döntöttem, tudatosan készülök a télre, amire tavaly sajnáltam a pénzt, idén bizony nem fogom. De nemcsak pénzkérdés a télre való készülés, hanem lelkileg is nagyon fontos előre tréningezni.
TEST:
Vitaminok:
Még májusban is beteg voltam, akkor javasolta valaki a gyógygombákat, ezt nem itthon veszem, mert az itthoni duplája az ugyanolyan angliainak. Ez a gomba, meg az Immunotab az, amit mindenképpen "enni" fogok télen.
Öltözet, bőrápolás:
Ezen kívül komolyan odafigyelek, hogy a hidegallergiás ekcémás bőrömet rendszeresen bekenjem, a krémek a táskámban lapulnak. Nagyon figyelek, hogy inkább melegem legyen, mint fázzak, a sál még az enyhe időben is alap.
Mozgás:
Elkezdtem jógázni, és mindenképpen folytatom, nagyon sokat ér a hátfájásom és a lelki erőnlétem szempontjából.
Napsütés:
Ami tavaly kimaradt, pedig kellett volna, a szolárium. Sajnáltam rá a pénzt, és nem néztem körül olcsóbb lehetőségeket kutatva. Most találtam húsz alkalmas bérletet 7600-ért, ez egész télre jó lesz. Amíg süt a nap, nem megyek, de ahogy bejön a nagy hideg, heti egyszer biztosan megyek.




LÉLEK:
Élmények:
Keresem az olyan élményeket, amelyek feldobnak. Például a Frei kávézó fűszeres forró csokija, vagy egy jó könyv, kellemes zenék a hétköznapokon, jó filmek, baráti beszélgetések. Bármi, ami egy kis boldogságot ad minden napra.
Lelki tréning:
Elkezdtem a három áldás gyakorlatot, és folytatni fogom, ugyanis tényleg NAGYON hatásos. Kicsit lejjebb olvashattok a módszerről.
Nektek volt rossz télélményetek? Készültük most a télre tudatosan?

Három áldás gyakorlat

Kedves Olvasók!
Nagyon megörültem a kommenteknek, amiket legutóbb kaptam. Noha a blogot kevesen ismeritek, de nagyon sokat jelent, ha kommenteltek, és kialakul egyfajta párbeszéd.Szóval köszönöm nektek a kommenteket, amiket valamiért a rendszer nem engedett át, most állítottam őket webre.
A mai nap egy egyszerű gyakorlatot ajánlok a figyelmetekbe, a pozitív pszichoterápia házifeladata szokott lenni.
Nagyon egyszerű, mindig mindenkinek érdemes megcsinálni, de főleg akkor, ha éppen hullámvölgyben van az életünk. A gyakorlat egy kis füzetet meg egy tollat igényel. Vagy akár blogot is lehet nyitni neki, de én inkább a füzetet javaslom, azt is olyan piciben, hogy akár hordozható legyen!
Minden este gondoljuk át a napunkat a következő szempont szerint. Keressünk három pozitív dolgot a napunkban. Három dolgot, amikor  ránk is sütött a napfény, ez lehet egészen komoly, mondjuk a húgunk gyerekének megszületése, vagy egészen apróság, mondjuk egy jó fagyizás  a napsütésben. Írjuk le őket, és írjuk le azt is miért voltak jók, és miért történtek meg velünk.
Miközben ezeket leírjuk, egyrészt a rögzítés során valami pozitívra fókuszálunk, másrészt tudatosítjuk magunkban, hogy minden napban, még a jelentéktelen napokban, a rossz napokban is van három pozitív dolog.
A pozitív pszichoterápia szerint a gyakorlat rendszeresítéséhez kb egy hét tudatosság kell, utána egyszerűen rákapunk. Én tegnap kezdtem el, egyelőre fejben.
A tegnapi napom elsőre visszagondolva iszonyat unalmas volt, a kánikulában itthon vergődtem és filmeket néztem, ettem is,- többet, mint kéne,- este szokásos bevásárlás, és az egész nap összefolyt. Mégis találtam három pozitív dolgot a napban:
1. Este a Tescoban régi kedves ismerőseimmel találkoztam és a hölgy ahogy hazaértem, küldött egy üzit, hogy találkozzunk már a jövő héten, olyan jó volt látni engem!
Miért történt/mi volt benne a jó: a jó az volt, hogy idejét se tudom, mikor beszéltem amerikaiakkal, és jó volt megint angolul csevegni. Nagyon jól esett, hogy az ismerősöm örült nekem és találkozni szeretne velem.
2. Délután játszottam a lányommal társast és a számfogalmak egész szépen alakulnak a fejecskéjében, ennek is örültem.
Miért történt/miért volt jó: Nos gyakran kell erőfeszítést tennem, hogy játsszak, egyszerűen nem mindig van kedvem. Jó, hogy rávettem magam, és örülök, hogy fejlődik a gyerekem.
3. Öreg este, mikor visszatértünk a vásárlásból, láttunk egy kis sünit, egész közel mentünk hozzá, és nem gubózott be, szaglászott felénk, nagyon édes volt.
Miért történt/miért volt jó: jó volt odakuporodni egy ilyen pici állathoz, és jó volt, hogy a lányom annyira boldog volt tőle, amikor felcuccoltunk még egy szelet almával visszaszaladtunk, hátha ott maradt a kis jószág, persze nem, de a gyerek nagyon örült neki, és én is. Elalvás előtt megbeszéltük, hogy holnap lerajzoljuk.
Na, valahogy így kell leírni a dolgokat. Jelentem, végig mosolyogtam az öt perc alatt, azzal hogy leírom, nem ignorálom, nem megy feledésbe, és tényleg mintegy kivilágít a napból. Én egész biztosan folytatom a három áldás gyakorlatot, és ha valaki elkezdi, értesítsen a hatásról!
Mosolygós napot mindenkinek! :)

Update:
A három áldás gyakorlatot, blog formájában, (mi másban,) kipróbáltam kb másfél hónapig.
Tapasztalataim:

1.  Eleinte valóban sokat segített, és már szinte előre kerestem a jó pontokat a napban.
2. Valóban minden napban vannak jó pillanatok, még ha nagyítóval is kell őket keresni.
3. Ám egy idő után nem éreztem, hogy a jótékony hatás továbbra is fennállna, így egy  pár napja felhagytam  vele.
4. Talán a kitartás hiánya okozta, hogy nekem nem sikerült azt az erőteljes lelki többletet elérni, amit ígértek a pozitív pszichoterápia kiötlői, hogy ettől a módszertől elvárható.
5. Gondolom ilyenkor az is alap, hogy az ember életében nagyon negatív dolgok ne lendítsék ki a mérleget a mínusz tartományba.
6. A legnehezebb egyébként az olyan napokról számot adni, amelyekből a legtöbb van, a teljesen szürke, unalmas, semmi sem történt napokról, ilyenkor komoly fejtörést okozott egyáltalán nap végén visszaidézni, hogyan is zajlott a rutinszerű nap. Viszont az is igaz, hogy az ilyen napok utólag kapnak egy kis értelmet, ha találunk bennük valami jót, és nem egy nagy szürke maszlagként élnek a fejünkben.
7. A gyakorlattal nagyjából egy lelki térképet is lehet rajzolni, hogy mennyi az optimista, jókedvű napok száma külső hatás nélkül, mennyi az elkeseredett napok száma, és volt-e külső hatás, illetve mennyi az elvesztegetett szürke napok száma.
8. Nőknél nagyon komolyan korrelál a kedvindex a női ciklussal. Érdemes figyelembe venni.

Mit bánnak meg a haldoklók?

Ne bánj meg semmit.

Az értő hallgatás

Minden beszélgetős terápia alapja a terapeuta részéről az "értő hallgatás".
Ezt egy baráti beszélgetésben nehéz realizálni. Miért?
1. mert ott senki nem fogja magát vissza, sokszor versenyt panaszkodnak egymásnak a hasonló élethelyzetű emberek,
2. vagy egy bizonyos probléma egy másik hasonló saját problémát juttat eszébe a partnernek, és máris a fókusz elfordul az eredeti problémáról magáról.





 Nem haszontalanok azonban terápiás szempontból ezek a beszélgetések sem, amennyiben a problémás fél meg tud látni valamit a barát válaszaiban. Sokszor azonban egymás egyre mélyebbre húzása lesz a beszélgetés vége, főleg ha hasonló helyzettől szenvednek a beszélgető partnerek.
Ha valaki hozzám fordul a problémájával, időnként rászorítom magam a haver szerepből való kilépésre és bebújásba a tanult coach szerepbe (nem könnyű!).
Ekkor a másik mondanivalója alapján a tudatomba áramló saját élményeket nem nevesítem, nem mesélek róluk, viszont segíthetnek a továbbkérdezésben.
Kérdezek, kérdezek. Minél tovább hallgatok, annál inkább felismerem, hogy a másik gondja csak pontokban hasonlít arra az eseményre ami velem történt, és jobb is, hogy nem a természetesen feltörő közlési szándékkal rögtön elmeséltem, hanem elhallgattam.
Minél többet tudunk értve hallgatni, és a másikat kérdésekkel továbbgörgetni annál jobban fogja magát érezni. Szemmel látható, amikor a beszélgetés végén megkönnyebbül. Gyakran pont a sok elmondott info maga ad választ megoldási lehetőségekre, és ekkor végeztük jól a munkánkat, ha a másik maga jön rá néhány megoldási lehetőségre.
 Ez persze nem jelenti a helyzetből való kikecmergést, de ha reményt adtunk, az sokszor felér egy megváltással.

Ki él tovább?

Mint tudjuk vannak az élettartamnak megváltoztathatatlan faktorai, mint az öröklés, a nem (nők átlagosan 7-8 évvel tovább élnek a férfiaknál), a faj. Más tényezők igenis megváltoztathatók, például néhány egyszerű(nek tűnő) egészségmegőrző intézkedés akár 7-12 évet adhat hozzá az életünkhöz, mutatta ki egy Alamade, CA-ban, 7000 felnőttön végzett tanulmány.
Ezek:

1. Nemdohányzás.
2. Mérsékelt alkoholfogyasztás.
3. Rendszeres reggelifogyasztás.
4. Fő étkezések közti csipegetés megszüntetése.
5. Normál súly megőrzése.
6. Kb nyolc óra alvás éjjel.
7. Rendszeres, nem túl megeröltető mozgás.

Elég evidens szabályok ezek, mégis kevesen tartják be őket. Laboratóriumi állatokon kimutatták, hogy a kalóriamegvonás az egyik leghatékonyabb élettartamnövelő módszer, 40 % kalóriacsökkentés 50% életidőnöveléssel járt. Érdemes a bánatevésről tehát leszokni.
Vannak egyéb pszichoszociális tényezők, amelyek befolyásolják az élettartamot, és jó ezt tudatosítani magunkban.
Minél több ember vesz körül minket, annál tovább élünk. Igyekezzünk a családi és baráti kötelékeket életben tartani, az elmagányosodás évekkel csökkentheti le az életet.
Az autonómia érzése (pl annak megválasztása, hogy hol éljünk, mire költsünk), valamint az olyan emberek jelenléte az életünkben, akik bíztatnak, és hisznek a képességeinkben szintén sokat hozzátehetnek az élettartamhoz.
A stressz és a munkahelyi megelégedettség két nagyon sokat vitatott kérdés. A stressz képes agysejtek pusztítására is, így nyilván az élethossz csökkenésében is szerepet játszhat. Az irodai dolgozók  kétszer annyian kapnak infarktust, mint  háziasszony nőtársaik. Egy kellemetlen főnök, elnyomott ellenséges érzések és a munkahelyi mobilitás mesterséges leszorítása mind okozói lehetnek a szívkoszorú-ér problémáknak..
A környezet is sokat hozzátehet  lelki egészségünkhöz, azt is kimutatták, hogy az egészségtelen környezet (szennyezett levegő, rossz minőségű ivóvíz) illetve azok a területek, ahol a bűnözés komoly méreteket ölt, évekkel csökkenthetik az élettartamot.
Végül, de nem utolsósorban a tanult, magasabb jövedelemmel rendelkező, magas beosztású emberek tovább élnek mint tanulatlan, szerény anyagi körülmények közt tengődő társaik. Egy tanulmány szerint a nyolc általános végzett nők 65 és 74 éves kor között sokkal halandóbbak, mint akár egy év egyetemi tanulmányokat folytató társaik.
(Forrás: P. Skalka: Who lives longer?)

Leszámolás a mágikus gondolkodással

Most egy olyan témáról akarok írni, ami sokunkat érint, és sokan szenvedünk tőle, ez pedig a mágikus gondolkodás. A kifejezést a gyerekpszichológiából vettem át szabadon, az óvodás kor sajátja a mágikus gondolkodás, amikor a gyerek minden tárgyban élőlényt lát, amikor azt hiszi, hogy amire gondol az úgy is lesz, amikor túl nagy jelentőséget tulajdonít tárgyaknak, embereknek, emberek mondatainak.
 A felnőtt korban is megmaradnak bizonyos csökevények, mint a másik emberbe valami különleges belelátása, tipikus példa erre a szerelmes ember, aki felruházza szerelmét nemlétező tulajdonságokkal, egyes eseményeknek túl nagy jelentőség tulajdonítása, a sorsszerűség keresése. Ezekre mindannyian hajlamosak vagyunk, mert ez ad az életünknek egyfajta magyarázatot, a megmagyarázhatatlan dolgoknál segíthet, de ugyanakkor hátráltat is, túlmisztifikálunk egyszerű dolgokat, amiknek a magyarázata sokkal prózaibb.
Legjobb példa a szerelem, ugyan ki szereti hallani, hogy az egy kémiai folyamat, és a lecsengése 2-3 év, amíg a fizikai vonzalom nagyon erősen tart. Szeretjük romantikus ábrándokban tartani magunkat, hangsúlyozni a sorsszerűséget, a különlegességet, az ilyen még sohasem volt érzést, mert érzelmi lények vagyunk.
Sok helyzetben azonban ez nem segít. És ezek általában olyan helyzetek, amikor elveszítünk valamit, véget ér valami, vagy valaki kilép az életünkből. Ekkor is elindul a mágikus gondolkodás, hogy miért kellett így lennie, keressük, hogy miért vagyunk büntetve, mit vétettünk, mit nem tanultunk meg, amiért ezt érdemeljük. Ez gyerekes gondolkodás. Így nem lehet lezárni dolgokat.
A legtöbb esetben nincs semmi köze a dolgok folyásának érdemekhez, bűnökhöz, büntetésekhez. Igen gyakori, hogy mi generálunk dolgokat, és észre sem vesszük. Máskor a lelkiállapotunk miatt látunk egy életszakaszt, egy kapcsolatot annyira jelentősnek, holott tudjuk, hogyha rendben lennénk lelkileg, nem tulajdonítanánk neki akkora jelentőséget. Érdemes ezeket tudatosítani, kissé prózaibbá tenni, sokszor segíthet, csökkenti azt az érzést, hogy minden csak megtörténik velünk, és mi ennek elszenvedői vagyunk.

Házi gyakorlatok

Gondolkozz az alábbi két (+1) kérdésen, egyenként, majd összevetve.Írásban!
1.Hogyan élsz most? (Munka, családi állapotod, szabadidőd, értelme az életednek, mindennapjaid eltöltése, anyagi helyzeted.)
2. Hogy akartál élni tíz éve, amikor elképzelted, hogyan fogsz élni most?( A zárójelben foglaltak ugyanazok.)
+1.Mennyire tér el a kettő? Mennyire pozitív vagy mennyire negatív a változás?
A végeredménnyel sok mindent lehet kezdeni. Ha nagyon elkeserítő, dobjuk ki a kukába. Vagy tartsuk meg. Olvassuk át, hátha éppen ez fog megacélozni a változásra. Ha sokkal jobb, akkor örüljünk, sikeresek lettünk. Leggyakrabban nagyon vegyes a kép,van aki a magánéletében maradt el a várakozásaitól, van, aki a karrierjében, van, aki anyagilag.Ha nem zavaró az elmaradás, nem érdemes rajta töprengeni.
Ha eltér a két eredmény, mégsem bánt, azon is érdemes elgondolkodni, nem változott-e a személyiségünk sokat az elmúlt évtizedben. Gyakran a fiatalon fontos álmok, vágyak később módosulnak, feladódnak, vagy elfelejtődnek. Olyan ez, mint az ácsingózás gyerekkorban egy vágyott játékért. Felnőttként már egészen ritkán vesszük meg magunknak a gyerekkori vágyálmot: nem fontos többé.

Mikor tesz a munka boldoggá?

Erre mindenkinek kipróbált teóriái vannak, de nagyon sokan, akár tíz év munkatapasztalattal sem tudják, mit enné boldoggá őket.
Még többen vannak azok, akik mintegy belenyugodva a megváltoztathatatlanba, miszerint a munka a szükséges rossz, valami olyant munkát végeznek, ami egyáltalán semmilyen megelégedettséggel nem tölti el őket. Ők azok, akik fél évvel a leendő szabadság előtt már álmodoznak, tervezgetnek, akik alig várják, hogy hétvége legyen, vagy munkaszüneti nap, és a többi napot vegetálva töltik el.
Gyakran a félelmek azok, amik miatt valaki nem lép, nem lesz vállalkozó, holott a hobbijából is megélhetne, nem keres más munkát, mert fél, hogy nem is találna, vagy olyan sem lenne, mint ami van.És persze a jelenlegi helyzet, amikor még a rosszat is meg kell becsülni, biztosan nem segít azon, hogy valaki megtalálja álmai munkáját, vagy belekezdjen abba, amiről tudja, hogy kevéssé munka, mint inkább hivatás.
A CarrierBliss készített egy felmérést, miszerint három dolog adja a munkában való elégedettséget. Ezek egyike sem a pénz!
A napi feladatok kellemessége (az adott illető számára!), az érzés, hogy valamit lerakott az asztalra, és a munkahelyi kapcsolatok döntenek arról, hogy a munkáját valaki mennyire szereti, avagy nem szereti.
A felmérések szerint az amerikaiak 55%-a olyan munkát végez, amit nem szeret. Ez eléggé elgondolkodtató, és szomorú is, kevesen váltják valóra az álmaikat.
Arra a kérdésre, hogy kit milyen típusú munka tesz boldoggá a válasz egyénenként változó.Az nagyon szerencsés, aki tudja ezt. Aki nem, annak érdemes karriertanácsadóhoz, life coach-hoz fordulni ezügyben.

Nosztalgia, jó-e?

A nosztalgia mindegyikünkben ott van, ahogy a régi dolgok szebb színben látása is, ennek az egyik oka az, hogy valóban kiesnek a nem túl jelentős rossz emlékek, ez egyfajta énvédő mechanizmus, a másik pedig az önigazolás, mindenki úgy akar visszatekinteni, hogy az ő élete igenis értelmes, fontos, élményekben gazdag, hiszen ha nem így volt, akkor feleslegesen élt.Az életünkből pedig csak egy van, és nincs annál rettenetesebb, ha a feleslegességét, az elszalasztott lehetőségeket érzetük csak meg belőle. Az agyunk azonban gondoskodik arról, hogy ne legyen így.
Amikor nehezebb időszak előtt állunk, valamit le kell zárnunk, még gyakrabban elkap a nosztalgia. Ez egyfajta feldolgozása egy fontos érának az életünkben.Kiválóan visszaadja ennek a hangulatát Bryan Adams: Summer of 69 dala.
A legtöbb ember egyébként a felnőttkorának az elejére, az első szerelmek izgalmas korára szeret visszaemlékezni a leginkább, amikor már kellően felnőtt ahhoz, hogy a szülei ne akadályozzák minden saját hülyeségét meg, és kellően fiatal ahhoz, hogy megváltsa a világot, vagy legalábbis elhiggye, hogy még minden előtte van az életben. Az érzés, amit az az énekes is közvetít, hogy minden örökké fog tartani, szerelem, fiatalság, de a bánatok is, a most vagy soha és az ezzel járó következetlenség mind erre az időszakra jellemző. Ez a legsűrűbb pontja a legtöbb ember életének.
Ti szívesen gondoltok vissza a tizenévek végére huszonévek elejére?

Bánatevés

Wally Lamb könyve, a She's come undone, azon túl, hogy letehetlenül izgalmas, és néha könnyfakasztó is, a nő lélek rejtelmeibe is bepillantást ad az olvasójának.
Ezért aztán férfiaknak kötelező, a nők pedig úgyis elolvassák, és helyenként bizony nagyokat bólogatnak. A könyv főhőse, Dolores Price egyfajta antihős, az író szinte csak akadályokat görget elé az életben, az első és legrémesebb egy tinikori megerőszakolás.
Innentől Dolores útja lefele vezet, nehéz családi háttérrel, megterhelő és bizonytalan, a maguk szerepét is csak kereső felnőttekkel körbevéve a kislány a TV-hez menekül, és a TV-nézés közben folyamatosan eszik. Mindenféle olyat, amitől aztán akkora lesz, mint egy bálna. A bánata csak még erősebb lefele húzó spirálba rántja őt, amikor más akaratának megfelelve egyetemre jelentkezik, és a kollégiumban megalázzák a méretei miatt. Dolores menekül, eszik, ekkorra már az öngyilkosság sem áll tőle távol, hiszen hatalmas teste az, ami megakadályozza abban, amire a legjobban vágyna, normális emberi kapcsolatokra...amiknek eredeti hiánya miatt fogott bánatevésbe.
Ezután hét évet tölt el egy pszichiátriai intézetben, megpróbálva újraépíteni a gyerekkorát, ezúttal a fájdalmakat feldolgozva. Az intézetből lefogyva és készen egy normális életre, elindul, hogy megkeressse azt a titkon imádott fiút, akinek a képeit évek óta őrzi. Megtalálja, és meg is hódítja, csak éppen az az álomkép, amelyet őrzött a férfiról egészen más, mint a valóság. Dolores első férje, ez az "álomférfi" valójában önző, csak magával foglalkozik, még a közös gyereküket is elveteti, mondván, hogy túl fiatalok ehhez. Dolores boldog akar lenni, és behunyt szemmel él, megteszi amire a férfi kéri, kifele pedig azt mutatja, hogy végre révbe ért. Aztán egyszercsak elég lesz, a férfi megcsalja, és hazudik is neki, Dolores elválik, és rájön, hogy hazugságban ringatta magát. Közben az ő jelleme is fejlődik, akik őfele fordulnak szerettel, azokkal elkezd törődni, elhanyagolt és félreértett nagyanyja halála után a szomszédasszonyt ápolja meg, a régi középiskolai lelki tanácsadójával is felveszi az elszakított kapcsolatot, és megápolja őt is.
Aztán egyszer megérkezik az életébe az a férfi, aki tényleg szereti őt,  a sebzett lelkű nő jó ideig elutasító. Végül megtalálják egymás, sajnos gyerekük már nem lehet. Dolores valamennyire révbe ért, de ahogy az életben is, a boldogsága sohasem lesz teljes.





Nagyon jellemző és nagyon nőies ez a történet. Az evési zavarok, tipikusan a nőkre jellemző pszichológiai problémák, és ami az evészavarok mögött van, az állandó megfelelési kényszer, az önhazugságok, a másik önmagunk előtt való mentegetése, mind-mind ismerősek a nők számára. A "csokival vigasztalom magam" jellegű bánatevés egészen a binge eating nevű betegségig is eljuthat, azaz hatalmas mennyiségű étel megevéséig, majd az ezt követő lelkiismeretfurdalásig, saját test utálatáig, és elszigetelődésig (a könyv főszereplője is ebben szenvedett). Ebbe a körbe tartozik a bulimia, és az anorexia nervosa is. Dolores a könyvben nemcsak a múltját építi újra, hanem meg kell tanulnia szépnek látni önmagát is, csak ekkor tud elindulni a fogyás útján.
Terhesség után jó pár kiló rajtam maradt. Nem is akart távozni. Utáltam a tükröt, és bánatomban nagy adag nutellákkal vigasztalódtam. Nem volt kedvem új ruhát venni, sőt az utcára se kimenni, szépnek és nőiesnek végképp nem éreztem magam. Utáltam mindenkit és magamat is. Egy öreg, ronda, alaktalan nő nézett vissza rám a tükörből. Minél jobban utáltam a kilókat, annál több édességet ettem, mondván, úgyis mindegy...Az ördögi körből egy barátom rántott ki.Valaki, aki maga rengeteget sportol, és hitte, hogy le fogok tudni fogyni. Az ő támogatása adott annyi erőt, hogy nekikezdtem a munkának, és nem is adtam fel, nyolc kilótól sikerült megszabadulni. A munka még korántsem fejeződött be, dagadt ugyan nem vagyok már, de nem szeretem a tükröt különösebben, viszont azóta az ételválasztásaim sokkal tudatosabbak, és a csokoládétáblákat is maximum havonta és egyesével engedem meg magamnak.
Nem mindenki ilyen szerencsés, rengeteg Dolores van, aki a bánatevés ördögi köréből soha nem tud kimozdulni. Pedig csak egy ember kell, aki biztat, egy aki elhiszi, hogy tényleg meg lehet csinálni.
Azt hiszem, az első találkozásom a life coaching-gal ekkor történt, az első coachom pedig ez a barátom volt.

Légkör, amiben élünk (1.,2.)

Hajszoltság, fáradtság, kiégettség, düh, cinizmus, naponta fogad. Ha bekapcsolod a TV-t, a számítógépet, elolvasol néhány cikket hozzá pár kommenttel az élettől is elmegy a kedved.... ha fellöknek a buszmegállóban, megint szólnak, hogy késtél a munkahelyeden, persze megint időben elindultál, csak a nyolcas buszra nem lehet számítani, ha a cipőd megint beleragadt a kutyaszarba, graffitis a fal, összeköpködött a lift, ha a Tesco-ban megint átvertek, ha a köszönésed megint nem fogadták...
Ismerős?
Vajon meg lehet-e szabadulni ettől azon kívül, hogy elmenekülsz máshova (jelentem: nem teljesen, a jó példa még inkább erősíti a rossztól való undort), és ha nem tudod megtenni, akkor mégis hogyan iktasd ki?
Kiiktatni nem lehet. Tudomásul venni lehet, és igyekezni nem belefásulni, ami nagyon sok belső munkát és belső párbeszédet igényel. Olyan mint az ekcéma, tünetmentessé lehet tenni, kiírtani nem. Már hallom is az orvost, amint mondja, kedveském, ezzel együtt kell élnie. Van amikor elviselhetetlenül fáj és viszket, de sokszor tünetmentes és észre se lehet venni. Na valahogy így van ez a külső környezet káros hatásainak módszeres csökkentésével...
Megteheted-e, hogy kikapcsolod a híreket? Gondold át, mit nyersz velük, ha olvasod őket. Igen, félig-meddig tájékozott vagy, mert amit leírnak, abban sem lehetsz biztos, az meg, amit a kommentekben olvasol, kifejezetten nem tesz jót.... Fontos a környezetedben az, hogy te aktuálpolitikai dologról tudjál? Munkád része? A barátaid szemében kisebb vagy, ha kihagyod?
Hagyd ki a híradót és a napilapokat egy hétre, ne kapcsolódj be a politizálásba, és helyette olvass olyat, amit szeretsz, hobbimagazint, vagy könyvet. Figyeld meg a lelked változását.
Undok eladó, faragatlan beszólogató munkások, udvariatlan lökdösődés a metrón,látszólag kis dolgok, mégis "hozzátesznek" a napi rossz hangulat alakulásához, nem is kicsit. Hiszen a nagy egészet képezik le, az ember azt érzi, az egész környezete ilyen. Ilyenkor el kell különíteni a negatív élményt, és realizálni, hogy egy emberről volt szó, de nem kell közellenségként tekinteni az egész külső környezetre. Ugyanez igaz, amikor panaszkodik valaki, hogy rossz a munkahelyi légkör, valójában néhány ember kellemetlenkedéséről van szó, mégis, gyakran a nagy egésszel azonosítja, és sokkal félelmetesebb módon hat rá, mintha reálisan vizsgálná meg.
A tönkretett külső környezet ellen sokat nem tehetsz, maximum zöld mozgalomhoz csatlakozva, de ha mindennap olyan a napi bejárt útvonal, mint egy háborús övezet, az nagyon le tudja a kedvet lohasztani. Egy megoldás van, más útvonal keresése. Ez eléggé triviális, de nem sok embert ismerek, aki más útvonalat keres, holott sokakat bánt a látvány. Gondolj arra, mennyivel jobban érzed magad egy pompásan berendezett szép lakásban, mint egy lelakott, málló vakolatú ronda környezetben. Ugyanez érvényes a naponta bejárt útvonalra is!
2.

Gratitude tonic

Minden erős érzelemnek van egy fizikális hatása a testünkre, amely hat óráig is eltarthat. Ha valaki erős dühöt, frusztrációt, vagy szorongást érez, a hatásai ezeknek még akkor is a testben vannak, amikor az érzéstől megszabadult és továbblépett. A gondolatokhoz érzelmek kapcsolódnak, az érzelmek pedig az agyban bizonyos hormonális reakciókat indítanak meg, amelyek a testre is hatást gyakorolnak (gondoljunk arra, amikor vizsgadrukkosok vagyunk, vagy nagyon félünk stb.)Mindezek az érzések hozzájárulhatnak a stressz vagy a depresszió felépüléséhez a testben. Hasonlóan a negatív érzésekhez, a pozitív érzések hatása is megmarad.
A napi negatívumokat egy kis gyakorlattal "semlegesíthetjük", vagy csökkenthetjük a hatásukat, azzal, hogy sorba vesszük azokat a dolgokat, amikért hálásnak érezhetjük magunkat. Az ember fájdalomcsillapítót vesz be, ha fizikális fájdalma van, akkor ha érzelmileg érzi magát rosszul, akkor ezzel a kis gyakorlattal tud javítani a negatív érzelmeken. (A negativizmus gyakran spirális folyamat, egyre jobban beleeszi magát a gondolatainkba az önsajnálat gyakorlata mellett.)
Próbáljunk reggel és este öt percet szánni erre a mentális gyakorlatra, amikor kizárólag a velünk történő jó dolgokat vesszük számba.
(Jeni Mumford: Life coaching for dummies)
Én ma este a következőkért vagyok hálás: nem rosszabbodott a betegségem, pedig nagyon szenvedek tőle hetek óta. Tudok porcelánnal korongozni, és erre ma jöttem rá.Ettem egy nagyon finom cupcaket.Megtaláltam egy rég elveszettnek hitt tárgyamat.Kaptam egy elismerő pillantást egy férfitól.Megnevettetett a gyerekem.

Hatékony kommunikáció- fogások

life coaching alapja a hatékony kommunikáció az ügyféllel, így ezt aztán igencsak kivesézzük a képzésen.
Néhány érdekes gondolatot megosztanék veletek, olyasmit amit máshol nem hallottam, vagy nem így hallottam.
A jó kommunikációs képesség sok mindent meghatároz az életünkben, a magánélettől a karrierig. Mégis sokan nem is gondolják, milyen hibákat követnek el folyamatosan, ezzel csorbítva személyiségük megfelelő prezentálását.
A saját kommunikációnk akkor javul, ha tudatosan figyelünk rá, ez az, amit szinte senki sem tesz. Az emberek általában 1oo-175 szót mondanak ki egy perc alatt, de oda tudnak figyelni 6oo-8oo szóra is ennyi idő alatt. Akármilyen furcsának is tetszik, a jó kommunikáció alapja a másik aktív, koncentrált meghallgatása.
Miért nehéz ez? Amikor nem mi beszélünk, nagyon gyakran már arra koncentrálunk, mit válaszolunk majd a másik mondandójára, és ennél még gyakrabban nem azt halljuk meg amit mond, hanem amit mi, a magunk helyzetére, gondolkodásmódjára  leképezve meg akarunk hallani. Más szóval gyakran azonnal érzelemből reagálunk, és nem is arra, amit a másik gondolt, hanem arra, amit mi gondolunk, hogy gondolt.
Ennek az az oka, hogy a hallott mondatokat saját személyes filterrendszerünkön, feltételezéseinkent, ítéleteinken, meggyőződéseinken futtatjuk át, míg a másik ember természetesen a saját szemszögéből beszél.Amit mond és amit hallunk teljesen más lehet, ha nem tanuljuk meg kikapcsolni magunkat a folyamatból, és valójában a másikra odafigyelni. Tehát amikor a másik beszél, a nagyon koncentrált odafigyelés szükségeltetik a mondanivalóra és az egyéb nonverbális jelekre. Ha ez máshogy nem megy, magunkban ismételjük, amit a másik ember mond, ezzel megakadályozva az elkalandozást, és megerősítve a hallottakat.
Fogadjuk el a hallottakat, a másik céljait, de ne döntsük el, mi lenne a jó a másiknak a mi szemszögünkből, hanem azt próbáljuk meg eltalálni, hogy számára mi lenne a megoldás. Sajnos a legtöbb ember számára a segítségadás egyet jelent a saját megoldásával, ez azonban a legtöbb esetben nem megfelelő a másik ember helyzetében.
Adjunk egy pillanatot vagy kettőt magunknak a válaszra, ne érzelemből reagáljunk. Nagyon fontos a feedback, ezzel biztostjuk, hogy teljesen jól értettük-e a másik mondanivalóját, kérdezzünk vissza, pontosíttassunk, ha kell.
(Borzasztó nehéz ezt írásbeli kommunikáció esetén megtenni, ekkor csak a mondanivaló áll rendelkezésre, és még óvatosabban kell bánni az értelmezésnél, még több feedbacket igényel.)
Azt mindenki tudja, hogy a másik szemébe nézés alapja a nyílt lapokkal játszásnak, de az sem jó, ha folyamatosan a másik szemébe bámulunk, ezt egy idő után agressziónak érzékeli. Járassuk a szemünket a T-zónán, ez a szemöldökök feletti rész(T felső része), és az orr(T szára).
Gyakran elcsodálkozunk, amikor felvételről halljuk magunkat, hogy nyávogunk, vagy szavakat nyelünk el, esetleg monoton a beszédünk. Érdemes tenni egy kísérletet, mondjuk egy telefonbeszélgetéskor felvenni a saját részünket(ez természetes beszéd és nem felolvasás), és utána meghallgatni. Ami nem tetszik, arra tudatosan oda lehet figyelni.
Ha nagyon magas hangon beszélünk, kifele az sem túl kellemes, semmiképpen nem tekintélyt parancsoló, és gyakran idegesítő, (férfiakra rásüthetik a meleg jelzőt csak a hangjuk alapján, nőknél is sok a negatív asszociáció). Ilyen esetben érdemes beszédterápián ezt orvosolni, főleg ha munkánk során hangunkkal dolgozunk, vagy sok negatív élmény ért már a hangszínünk miatt. A hangot lehet tudatosan mélyíteni.