2012. május 7., hétfő

Az értő hallgatás

Minden beszélgetős terápia alapja a terapeuta részéről az "értő hallgatás".
Ezt egy baráti beszélgetésben nehéz realizálni. Miért?
1. mert ott senki nem fogja magát vissza, sokszor versenyt panaszkodnak egymásnak a hasonló élethelyzetű emberek,
2. vagy egy bizonyos probléma egy másik hasonló saját problémát juttat eszébe a partnernek, és máris a fókusz elfordul az eredeti problémáról magáról.





 Nem haszontalanok azonban terápiás szempontból ezek a beszélgetések sem, amennyiben a problémás fél meg tud látni valamit a barát válaszaiban. Sokszor azonban egymás egyre mélyebbre húzása lesz a beszélgetés vége, főleg ha hasonló helyzettől szenvednek a beszélgető partnerek.
Ha valaki hozzám fordul a problémájával, időnként rászorítom magam a haver szerepből való kilépésre és bebújásba a tanult coach szerepbe (nem könnyű!).
Ekkor a másik mondanivalója alapján a tudatomba áramló saját élményeket nem nevesítem, nem mesélek róluk, viszont segíthetnek a továbbkérdezésben.
Kérdezek, kérdezek. Minél tovább hallgatok, annál inkább felismerem, hogy a másik gondja csak pontokban hasonlít arra az eseményre ami velem történt, és jobb is, hogy nem a természetesen feltörő közlési szándékkal rögtön elmeséltem, hanem elhallgattam.
Minél többet tudunk értve hallgatni, és a másikat kérdésekkel továbbgörgetni annál jobban fogja magát érezni. Szemmel látható, amikor a beszélgetés végén megkönnyebbül. Gyakran pont a sok elmondott info maga ad választ megoldási lehetőségekre, és ekkor végeztük jól a munkánkat, ha a másik maga jön rá néhány megoldási lehetőségre.
 Ez persze nem jelenti a helyzetből való kikecmergést, de ha reményt adtunk, az sokszor felér egy megváltással.