Nagy lehetőséget kaptam azzal, hogy a blogom bekerült a Cafeblog VIP-blogok közé.
Ennek viszont az az ára, hogy most búcsút intek ezen a helyen, és itt már nem fog frissülni a blog.
Ugyanakkor a jó hír az, hogy odaát frissül majd, viszonylag sűrűn!
Nem maradt más hátra, mint az, hogy megadjam az új címemet:
http://lelekmelegito.cafeblog.hu/
Várlak titeket az új helyen!
Phoebe
2014. május 9., péntek
2014. április 17., csütörtök
Mi az oka? Most megtudod!
Biztos észrevettétek már, hogy mindennek oka van. Vagy legalábbis azt szeretjük hinni, hogy mindennek oka van. Ez az okkereső magatartás megvéd minket a bizonytalanságtól.
A heideri elmélet az oktulajdonításról lerántja a leplet a gondolkodásunkról. Azt mondja ki, hogy a megismerésnek (a világ megismerésének) három pontja van:
1. Adott szituáció személyenként más és más értelmezést kap (nem nehéz belátni, kezdjünk értekezni e szomszéddal a múlt heti lakógyűlésről, lesznek közös pontok, de másként éli meg ő is, mi is).
2. Az események magyarázatában jelentős különbségek vannak. (Nem mindegy, hogy két testvér veszekedésekor melyiket hallgatjuk meg.) Ez az első pontból következik.
3. Az előző két pont szabályok szerint jön létre, mindig okokat keresünk, először külső okot, aztán belső, személyeset. Nagyon sokszor túlértékeljük a személyes okokat, ennek énvédő oka van, hiszen különben a világ bejósolhatatlan lenne, ha nem a személyeket tennénk felelőssé sorsuk alakulásában.
Az esetek nagy részében az egyszerű külső okok sokasága az, amiért egy esemény bekövetkezik, avagy sem, de a sok ok helyett inkább egyet emelünk ki és arra fókuszálunk, mert így egyszerűbb az eseményt elhelyezni, helyére rakni.
Miért fontos ez neked a mindennapokban?
Egyrészt ad egy perpektívát, hogy attól, mert Te egy adott dologról így vagy úgy gondolkodsz, a másik ember egészen másképpen.
Érthetővé válhatnak bizonyos konfliktusok (más magyarázat adása bizonyos eseményhez).
Tudomásul veheted, hogy ugyan kényelmesebb egy okot találni a bajra, általában több tényező okozza valaminek a bekövetkeztét.
Összességében, ha nem feleted el az oktualjdonítás három pontját sokkal empatikusabban állhatsz más emberekhez.
A heideri elmélet az oktulajdonításról lerántja a leplet a gondolkodásunkról. Azt mondja ki, hogy a megismerésnek (a világ megismerésének) három pontja van:
1. Adott szituáció személyenként más és más értelmezést kap (nem nehéz belátni, kezdjünk értekezni e szomszéddal a múlt heti lakógyűlésről, lesznek közös pontok, de másként éli meg ő is, mi is).
2. Az események magyarázatában jelentős különbségek vannak. (Nem mindegy, hogy két testvér veszekedésekor melyiket hallgatjuk meg.) Ez az első pontból következik.
3. Az előző két pont szabályok szerint jön létre, mindig okokat keresünk, először külső okot, aztán belső, személyeset. Nagyon sokszor túlértékeljük a személyes okokat, ennek énvédő oka van, hiszen különben a világ bejósolhatatlan lenne, ha nem a személyeket tennénk felelőssé sorsuk alakulásában.
Az esetek nagy részében az egyszerű külső okok sokasága az, amiért egy esemény bekövetkezik, avagy sem, de a sok ok helyett inkább egyet emelünk ki és arra fókuszálunk, mert így egyszerűbb az eseményt elhelyezni, helyére rakni.
Miért fontos ez neked a mindennapokban?
Egyrészt ad egy perpektívát, hogy attól, mert Te egy adott dologról így vagy úgy gondolkodsz, a másik ember egészen másképpen.
Érthetővé válhatnak bizonyos konfliktusok (más magyarázat adása bizonyos eseményhez).
Tudomásul veheted, hogy ugyan kényelmesebb egy okot találni a bajra, általában több tényező okozza valaminek a bekövetkeztét.
Összességében, ha nem feleted el az oktualjdonítás három pontját sokkal empatikusabban állhatsz más emberekhez.
2014. március 26., szerda
Saveabureaucrat.com
Ki ne érezte volna úgy, hogy elege van a munkájából?
Nem azt csinálja, amit tanult, de ezt dobta a gép?
Vagy épp a szakmájában üresedett ki, elege van abbahagyná?
Minden reggel egy kínszenvedés, szűkölés, menni kell. Nap közben óra nézegetése, a "de lennék most valahol máshol" érzése: parkban uszodában, tengerparton, Rómában, moziban a sor végtelen. A nyolctól ötig beosztás, és a délutáni családi műszak...és másnap kezdődik minden újra: aztán jön az enyhülést hozó szombat, és a "jaj ne, holnap megint kell menni" vasárnap.
Ismerős?
Az emberek többsége egy idő után így éli az életét. Vagy mert fél váltani, különösen mostanság, vagy mert már negyven körül jár, és esélye nem lenne a munkaerőpiacon.
Vannak azért olyanok, akik kiugranak, és megvalósítják önmagukat: ők a boldog emberek.
Egy kanadai hivatalnok egy egészen más módszert gondolt ki: csinált egy weboldalt, sajnos nem elérhető már, ahol adományt gyűjtött magának. Az oldalon leírta, hogy mennyire megölte a lelkét 10 év irodai munka:
"I'm desperate. Desperate to escape my 9 to 5 job I've been at for over 10 years now. It's not that I don't appreciate the steady hours and the decent pay, but it's just that after a while it starts to sap the energy and soul out of you and you realize that you have become a true bureaucrat. . . . But how can I justify quitting my job and giving up my security and pension? The only way I can do it is by obtaining enough money that I can afford to quit and then have enough spare time and energy to do something that makes a difference in my life and the lives of others. Please help me in any small way you can to realize my dreams . . ."
Azaz: "El vagyok keseredve a végtelenségig. Reménytelen , hogy elmeneküljek a 9-5-ig munkámból, amit már tíz éve csinálok. Nem arról van szó, hogy nem értekelem a kiszámítható időbeosztást és az elfogadható fizetést, de egy idő után az ember azt érzi, hogy kiszívta a lelkéből az összes energiát és igazi bürokratává vált.De ha kilépnék, hogyan indokolnám meg a magam számára, hogy feladom a biztonságom és a nyugdíjra való jogosultságom? Az egyetlen esélyem az, hogy szerzek annyi pénzt, amiből megengedhetem magamnak, hogy kilépjek, és aztán lenne annyi szabad időm és energiám, hpgy olyan dologgal foglalkozzak, amely az én eletemben és a másokéban és fontos lehet. Kérem, segítsenek, akármilyen jelentéktelen összeggel, hogy megvalósíthassam az álmomat."
Egyes források szerint egészen kevés, mások szerint jelentős összeget gyűjtött össze a kanadai csinovnyik. Mindenesetre lépett valahogyan, és már ez is valami.
Mi akkor a megoldás, ha nem lehet ott hagyni a munkát?
Ti mit gondoltok?
Nem azt csinálja, amit tanult, de ezt dobta a gép?
Vagy épp a szakmájában üresedett ki, elege van abbahagyná?
Minden reggel egy kínszenvedés, szűkölés, menni kell. Nap közben óra nézegetése, a "de lennék most valahol máshol" érzése: parkban uszodában, tengerparton, Rómában, moziban a sor végtelen. A nyolctól ötig beosztás, és a délutáni családi műszak...és másnap kezdődik minden újra: aztán jön az enyhülést hozó szombat, és a "jaj ne, holnap megint kell menni" vasárnap.
Ismerős?
Az emberek többsége egy idő után így éli az életét. Vagy mert fél váltani, különösen mostanság, vagy mert már negyven körül jár, és esélye nem lenne a munkaerőpiacon.
Vannak azért olyanok, akik kiugranak, és megvalósítják önmagukat: ők a boldog emberek.
Egy kanadai hivatalnok egy egészen más módszert gondolt ki: csinált egy weboldalt, sajnos nem elérhető már, ahol adományt gyűjtött magának. Az oldalon leírta, hogy mennyire megölte a lelkét 10 év irodai munka:
"I'm desperate. Desperate to escape my 9 to 5 job I've been at for over 10 years now. It's not that I don't appreciate the steady hours and the decent pay, but it's just that after a while it starts to sap the energy and soul out of you and you realize that you have become a true bureaucrat. . . . But how can I justify quitting my job and giving up my security and pension? The only way I can do it is by obtaining enough money that I can afford to quit and then have enough spare time and energy to do something that makes a difference in my life and the lives of others. Please help me in any small way you can to realize my dreams . . ."
Azaz: "El vagyok keseredve a végtelenségig. Reménytelen , hogy elmeneküljek a 9-5-ig munkámból, amit már tíz éve csinálok. Nem arról van szó, hogy nem értekelem a kiszámítható időbeosztást és az elfogadható fizetést, de egy idő után az ember azt érzi, hogy kiszívta a lelkéből az összes energiát és igazi bürokratává vált.De ha kilépnék, hogyan indokolnám meg a magam számára, hogy feladom a biztonságom és a nyugdíjra való jogosultságom? Az egyetlen esélyem az, hogy szerzek annyi pénzt, amiből megengedhetem magamnak, hogy kilépjek, és aztán lenne annyi szabad időm és energiám, hpgy olyan dologgal foglalkozzak, amely az én eletemben és a másokéban és fontos lehet. Kérem, segítsenek, akármilyen jelentéktelen összeggel, hogy megvalósíthassam az álmomat."
Egyes források szerint egészen kevés, mások szerint jelentős összeget gyűjtött össze a kanadai csinovnyik. Mindenesetre lépett valahogyan, és már ez is valami.
Mi akkor a megoldás, ha nem lehet ott hagyni a munkát?
Ti mit gondoltok?
2013. július 7., vasárnap
Nők és a munka- nem várt következtetések
Baruch és társai (1987) azt találták, hogy a háztartásbeliek több pszichiátrai tünetről számoltak be, mint a dolgozók, és gyorsabban kiábrándultak a szerepeikből. Ennek az az oka, hogy az otthon végzett munka sokkal strukturálatlanabb, és kevesebb a visszajelzés, a család mintegy elvárja, de nem méltatja az erőfeszítéseket.
Amennyiben a nő nemcsak a pénzért dolgozik, hanem szereti is a munkáját, sokkal több pozitív hatás éri, mint az elszigetelődött háztartásbelit. ilyenek:kihívás, kontroll, stuktúra,pozitív visszajelzés, önbecsölés, függetlenség érzése, szociális kapcsolatok.
Ennek fényében 1995-ben, azaz hat évvel a rendszerváltás után volt Magyarországon egy felmérés (Tóth, 1995), amely a nők munkahelyi elképzeléseit firtatta. A hosszú évek kötelezően kétkeresős családmodellje után a válaszok nagy százaléka azt mutatta, hogy a nők vagy teljesen kivonulnának a fizetős munka világából, vagy részmunkaidőben kívánnak elhelyezkedni. Azzal az állítással, hogy a háziasszonyi teendők ugyanolyan kielégítőek lehetnek mint a munka, 47 % értett egyet.
Az okok közt szerepel az, hogy a nők esélyei a magyar munkaerőpiacon jóval szerényebbek, fizetésben és karrierlétrában mint a férfiaké, sokan az unalmas munka miatt menekülnének a háztartásba (ami viszont egy idő után szintén szerepkonfliktushoz vezetne.) A megkérdezettek 80 %-a, döbbenetesen magas arány,- kizárólag a pénz miatt motivált a munkavégzésre.
Ok lehetett az is, hogy a rendszerváltás után nőttek a terhek, bizonytalanabb volt a munkaerőpiaci helyzet, és csökkent az életszínvonal.
A furcsa válasz oka lehet a lelkiismeretfurdalás, melyet a gyermekkel rendelkező nők éreznek a munka és az anyaság konfliktusában.
(jftk.szie.hu forrás)
Mai, 2013-as anyaként azt gondolom, hogyaz életszínvonal tovább romlott, már szinte a semmit sem fizető munkának is örülni kell, részmunkaidő mint olyan azóta sem szerepel a palettán. Részmunkaidőben komolyabb beosztásban dolgozni lehetetlen, azaz a munkafeladatok komolysága nem adhat kihívást részmunkaidőben, vezető beosztás szintén nem elérhető. A részmunkaidő maga jó megoldás lehet(ne) olyan valakinek, aki elrendezte magában a karrier kontra család kérdését, de mégis szeretne szocializálódni, és egy minimális anyagi függetlenségre szert tenni, vagy legalábbis hozzájárulni eltartottságához. Akinek viszont valaha is olyan elképzelései voltak, hogy vezetőként tevékenykedjen, a részmunkaidő semmiképpen nem jelent megoldást, és önmegvalósítást sem.
2013. május 15., szerda
Reloaded
Remélhetőleg kicsit sűrűbben járok majd errefele a jövőben.
Addig is egy megfogadásra alkalmas, de nehezen betartható gondolat:
"Soha ne gondold azt egy napról, hogy az előző nap folytatása. Minden napot élvezz. Függetlenül a tegnaptól és a holnaptól."
(Chester Bennington)
Addig is egy megfogadásra alkalmas, de nehezen betartható gondolat:
"Soha ne gondold azt egy napról, hogy az előző nap folytatása. Minden napot élvezz. Függetlenül a tegnaptól és a holnaptól."
(Chester Bennington)
2012. november 30., péntek
Lélekmelegítő téli ünnepek
Az amerikaiak nagyok abban (is), hogyan csináljanak ünnepet, ami a léleknek üdítő.
Íme a novemberi kínálat:
Give up your shoulds Day (november 1): Az add fel a meg kell csinálni gondolatokat" Nap már harmadik éve ünnep az USA-ban, és egyszerű lényege az, hogy arra a napra minden meg kéne csinálni, meg kell csinálni, muszáj megcsinálni jellegű mondatot és a vele járó stresszt likvidájuk az életünkből. Érdemes lenne Magyarországon is bevezetni, rögtön azzal, hogy nem KELL és MUSZÁJ temetőbe menni ezen a napon.
Use Your Common Sense Day: 4 Használd a józan paraszti eszedet- legyél gyakorlatias- ez nap nélkül is jól megy nekik.
World Kindness Day: 11 A kedvesség világnapja. Minden nap ez a nap van gyakorlatban odakint, mert ez a legszembetűnőbb, amikor kikerül az ember, a kedvesség és a mosolyok.
National Unfriend Day: 17 : Ez messze a legfurcsább ünnep. A Facebookhoz kapcsolódik, azaz kiszelektálni a "hamis" barátokat a listáról. 2010-ben volt először, és Jimmy Kimmel amerikai TV-host nevéhez fűződik. A Facebookon idére is meg van hirdetve...Mert jogunk van csak a valódi baráti érzelmek mentén választani a virtuális világban is.
National Day of Play: 17 Kapcsold ki a TV-t, a számítógépet, és játssz. Együtt, a családoddal. Ez az ünnep máshol is ünnep, pl Franciaországban, Németországban, Indiában stb.
National Day of Listening: 23 Te kire hallgatsz? És miért?
A Word Kindness Day-t kötelezővé tenném törvényileg Magyarországon, az undokság hazájában. Jó megélni ilyen napokat személyesen. Elgondolkodni, egész nap a kell-ek, a kedvesség, a barátság, a játék, a valakire való odafigyelés lényegén.
Ha mind a 28 novemberi amerikai ünnepre kiváncsi vagy, a linken leered.
Íme a novemberi kínálat:
Give up your shoulds Day (november 1): Az add fel a meg kell csinálni gondolatokat" Nap már harmadik éve ünnep az USA-ban, és egyszerű lényege az, hogy arra a napra minden meg kéne csinálni, meg kell csinálni, muszáj megcsinálni jellegű mondatot és a vele járó stresszt likvidájuk az életünkből. Érdemes lenne Magyarországon is bevezetni, rögtön azzal, hogy nem KELL és MUSZÁJ temetőbe menni ezen a napon.
Use Your Common Sense Day: 4 Használd a józan paraszti eszedet- legyél gyakorlatias- ez nap nélkül is jól megy nekik.
World Kindness Day: 11 A kedvesség világnapja. Minden nap ez a nap van gyakorlatban odakint, mert ez a legszembetűnőbb, amikor kikerül az ember, a kedvesség és a mosolyok.
National Unfriend Day: 17 : Ez messze a legfurcsább ünnep. A Facebookhoz kapcsolódik, azaz kiszelektálni a "hamis" barátokat a listáról. 2010-ben volt először, és Jimmy Kimmel amerikai TV-host nevéhez fűződik. A Facebookon idére is meg van hirdetve...Mert jogunk van csak a valódi baráti érzelmek mentén választani a virtuális világban is.
National Day of Play: 17 Kapcsold ki a TV-t, a számítógépet, és játssz. Együtt, a családoddal. Ez az ünnep máshol is ünnep, pl Franciaországban, Németországban, Indiában stb.
National Day of Listening: 23 Te kire hallgatsz? És miért?
A Word Kindness Day-t kötelezővé tenném törvényileg Magyarországon, az undokság hazájában. Jó megélni ilyen napokat személyesen. Elgondolkodni, egész nap a kell-ek, a kedvesség, a barátság, a játék, a valakire való odafigyelés lényegén.
Ha mind a 28 novemberi amerikai ünnepre kiváncsi vagy, a linken leered.
2012. november 28., szerda
Én és a többiek (1., 2.)
Munkatársam 28 éves kismama, 3 gyerekkel. Amikor szült annyi idős volt, mint én. Le vagyok maradva."
"Más már komoly párkapcsolatban él, én meg még mindig otthon a szüleimmel."
"Az egyetemi csoporttársaim mind jobban keresnek nálam, pedig ugyanazt tanultuk."
"Én még mindig albérletben élek, míg a barátnőm nagy házban, kocsim sincs, neki meg van."
Ismerősek ezek a mondatok? Teljesen természetesen mérjük magunkat másokhoz. Ez egy alapvető emberi tulajdonság, ez által is pozicionáljuk magunkat, a társadalomban elfoglalt helyünket, akárcsak az általunk megszerzett iskolai végzettségekkel, a munkánkkal amit végzünk, de akár a zenével, amit hallgatunk. A "ki vagyok én?" kérdésre a válasz soha nem történhet meg úgy, hogy nincs külső környezet, amihez képest elkülönítjük az énünket. Az énelkülönítés mellett egy másik folyamat is párhuzamosan folyik, ennek ellentéte, a szocializáció, amellyel a társadalomba illeszkedünk be, azaz valamennyien kicsit hasonlóvá válunk a közös normák követése által.
Egyszóval ez a másokkal való hasonlóság vagy különbség körbeveszi az életünket. Nyilván, ha a különbség a mi oldalunkra pozitív, akkor az önbizalmunk nő. Például nekünk van jobb munkánk, nekünk van kapcsolatunk, nekünk van szép lakásunk, mi tudunk utazni és a többi...De mindig lesznek olyanok, akikhez képes valamilyen szinten hátrányban vagyunk: anyagilag, képzettségileg, és nagyon gyakran, a szerencse szegődik a másikhoz, ezt a legnehezebb megemészteni. Neki miért, nekem miért nem?
Az ilyen jellegű töprengések gyakran önbizalomcsökkenéssel és megoldatlan frusztrációval járnak. Nehéz elfogadni, hogy annak a másiknak, akit esetleg semmivel sem tartunk többre magunknál, vagy éppen szerényebbek a képességei, mégis, jobban megy neki. Biztos ez?
Általában ilyenkor egy irígylendő tulajdonságot kiemelünk. Nézzük az első példát, a fiatal három gyerekes anyát versa az egyedülálló kicsit fiatalabb lányt. Akarna ő nap szinten dolgozni és három gyereket nevelni?Munka után azonnal rohanni a többi kötelezettség fele? Esténként fürdetni, mesét olvasni, főzni, a közös kocsmázás helyett? stb.
Komoly párkapcsolat és egyedüllét... komoly párkapcsolat nem egy ember, hanem egy egész családdal való kapcsolat, kötelező pofavizitek, sokszor olyan emberek közt eltöltött kötelező idő, akikkel nem biztos, hogy az ember a szabadidejét töltené. Sokkal kisebb önálló döntési kör, az én helyett a mi kerül előtérbe...stb.
Gazdag barátnő és szegény barátnő...elképzelhető, hogy a gazdag barátnő nem él jó kapcsolatban, vagy nem utazott annyit, vagy kevésbé attraktív, vagy unja a munkáját, vagy beteg hozzátartozója van stb.
Amikor magunkat máshoz mérjük, és rosszabbnak találjuk a helyzetünket, vagy van fájó pont az életünkben, amin nem tudunk változtatni, akkor két dolgot tegyünk: nézzük meg, mik az ő nehézségei, és általában találunk néhány nehézséget, amit nem szívesen vállalnánk. Másrészt, nézzünk körbe, hogy nekünk, ha most jelenlegi helyzetünkben nem is jó az életünk egy vagy több aspektusa, de egészen biztosan volt olyan az életünkben, amit mások irígyelhettek volna.
Végezetül ne feledjük, hogy minden változik. A jó dolgok is elmúlnak sajnos, de a rosszak is, azaz egy helyzetet nem kell katasztrófizálni, mert valószínűleg változni fog. A változás lehetőségét soha ne zárjuk ki.
2.
Nemrégiben ismerkedtem meg az ökológiai modellel tanulmányaim kapcsán. Annyira jól összeszedte mindazt, amin az ember soha nem gondolkodik, és hajlamos figyelmen kívül hagyni, amikor megvizsgálja a saját életét, hogy gondoltam, írok róla itt is, hátha másnak is segíthet.
A hagymahéjmodell, mely Bronfenbrenner nevéhez kapcsolódik, a következőképpen néz ki:
(Kép:faculty.weber.edu)
Az egyén életét saját tulajdonságai határozzák meg: kora, neme, egészsége, habitusa stb. (Ez a fehér rész).
Ehhez adódik hozzá a mikrokörnyezete (sötétebb zöld): a család szerepét nem kell agyonragozni, nagyon fontos, az iskolái, a körülötte élő kortársai, barátai. Bronfenbrenner fontosnak tartja a vallási hovatartozást, közvetlen környezet és hatást fejt ki a lakóhely, illetve munkahely.
Sokan például bele sem gondolnak, mennyit számít egy lakóhely. Nemcsak maga a lakás de a tágabb környezet is. Pedig elég elmenni mondjuk lakásnézőbe, van olyan hely, ahonnan szinte kihátrálunk, olyan nyomasztó, lelakott, ócska, és van olyan hely, amit szívesen elfogadnánk, jól érezzük benne magunkat. És van egy harmadik, ahol nem érezzük jól magunkat, de nem egyértelmű számunkra miért, egyszerúen nyomasztó. Nos ha mindennap ilyen helyen kényszerülünk élni, az bizony kihat a mentális egészségünkre.
Mezorendszer (világosabb zöld) a modellben a mikrorendszer elemeinek egymással való kapcsolata. Egyszerű dolgokra kell gondolni, mondjuk a családunk szomszédokkal való kapcsolatára, vagy a gyerek esetében a szülők oktatási intézményekkel való kapcsolatára stb. Ha a kapcsolatok az elemek között harmónikusak akkor az egyén számára a környezet nem fenyegető.
Az exorendszerbe (sötétkék) tartozik minden össztársadalmi jelenség, a gazdasági helyzet, a politikai nézetek, az iskolarendszer, a kormányzat és a vallási rendszer. Noha ez már abszolút a közvetett környezet, elképesztően erős a hatása. Nem kell messzire menni, hogy belássuk, a gazdasági válság milyen hatással van az életünkre, és bizony a politikai légkör is lehet nagyon nyomasztó, ezt is a bőrünkön érezzük mostanában. Nem mindegy, hogy egy országban a vallás a mindennapok része (hajnali müezzinekkel), vagy szabad vallásgyakorlás van, és az sem mindegy, milyen az iskolarendszer ami felnőtté neveli a gyermekeket.
A makrorendszer (világoskék) gyakorlatilag az adott társadalom kultúrája, hiedelmek és értékek, amelyek abban a kultúrában elfogadottak. Ez igen megfoghatatlan, de elég egy keveset külföldön élni, hogy ezt a rendszert erősen érezzük, milyen "alattomos" módon épülnek belénk bizonyos látásmódok, és mennyire gyorsan konfrontálódhatnak más látásmódokkal, ha egy más kultúrából jövővel találkozunk.
A legkülső hagymahéj (fehér) pedig maga az idő dimenziója, hiszen az idő múlásával az egyes korokban a gondolkodás és a kultúra, a társadalmi rendszer is folyamatosan változik, az egyén közvetlen környezete is és maga az egyén is. Erre mondjuk, hogy csak a változás állandó. Ha úgy érezzük, egy helyben toporgunk, gondoljunk vissza a tíz évvel ezelőtti önmagunkra, és máris látjuk mennyi minden történt. Csak idő kellett hozzá.
"Más már komoly párkapcsolatban él, én meg még mindig otthon a szüleimmel."
"Az egyetemi csoporttársaim mind jobban keresnek nálam, pedig ugyanazt tanultuk."
"Én még mindig albérletben élek, míg a barátnőm nagy házban, kocsim sincs, neki meg van."
Ismerősek ezek a mondatok? Teljesen természetesen mérjük magunkat másokhoz. Ez egy alapvető emberi tulajdonság, ez által is pozicionáljuk magunkat, a társadalomban elfoglalt helyünket, akárcsak az általunk megszerzett iskolai végzettségekkel, a munkánkkal amit végzünk, de akár a zenével, amit hallgatunk. A "ki vagyok én?" kérdésre a válasz soha nem történhet meg úgy, hogy nincs külső környezet, amihez képest elkülönítjük az énünket. Az énelkülönítés mellett egy másik folyamat is párhuzamosan folyik, ennek ellentéte, a szocializáció, amellyel a társadalomba illeszkedünk be, azaz valamennyien kicsit hasonlóvá válunk a közös normák követése által.
Az ilyen jellegű töprengések gyakran önbizalomcsökkenéssel és megoldatlan frusztrációval járnak. Nehéz elfogadni, hogy annak a másiknak, akit esetleg semmivel sem tartunk többre magunknál, vagy éppen szerényebbek a képességei, mégis, jobban megy neki. Biztos ez?
Általában ilyenkor egy irígylendő tulajdonságot kiemelünk. Nézzük az első példát, a fiatal három gyerekes anyát versa az egyedülálló kicsit fiatalabb lányt. Akarna ő nap szinten dolgozni és három gyereket nevelni?Munka után azonnal rohanni a többi kötelezettség fele? Esténként fürdetni, mesét olvasni, főzni, a közös kocsmázás helyett? stb.
Komoly párkapcsolat és egyedüllét... komoly párkapcsolat nem egy ember, hanem egy egész családdal való kapcsolat, kötelező pofavizitek, sokszor olyan emberek közt eltöltött kötelező idő, akikkel nem biztos, hogy az ember a szabadidejét töltené. Sokkal kisebb önálló döntési kör, az én helyett a mi kerül előtérbe...stb.
Gazdag barátnő és szegény barátnő...elképzelhető, hogy a gazdag barátnő nem él jó kapcsolatban, vagy nem utazott annyit, vagy kevésbé attraktív, vagy unja a munkáját, vagy beteg hozzátartozója van stb.
Amikor magunkat máshoz mérjük, és rosszabbnak találjuk a helyzetünket, vagy van fájó pont az életünkben, amin nem tudunk változtatni, akkor két dolgot tegyünk: nézzük meg, mik az ő nehézségei, és általában találunk néhány nehézséget, amit nem szívesen vállalnánk. Másrészt, nézzünk körbe, hogy nekünk, ha most jelenlegi helyzetünkben nem is jó az életünk egy vagy több aspektusa, de egészen biztosan volt olyan az életünkben, amit mások irígyelhettek volna.
Végezetül ne feledjük, hogy minden változik. A jó dolgok is elmúlnak sajnos, de a rosszak is, azaz egy helyzetet nem kell katasztrófizálni, mert valószínűleg változni fog. A változás lehetőségét soha ne zárjuk ki.
2.
Nemrégiben ismerkedtem meg az ökológiai modellel tanulmányaim kapcsán. Annyira jól összeszedte mindazt, amin az ember soha nem gondolkodik, és hajlamos figyelmen kívül hagyni, amikor megvizsgálja a saját életét, hogy gondoltam, írok róla itt is, hátha másnak is segíthet.
A hagymahéjmodell, mely Bronfenbrenner nevéhez kapcsolódik, a következőképpen néz ki:
(Kép:faculty.weber.edu)
Az egyén életét saját tulajdonságai határozzák meg: kora, neme, egészsége, habitusa stb. (Ez a fehér rész).
Ehhez adódik hozzá a mikrokörnyezete (sötétebb zöld): a család szerepét nem kell agyonragozni, nagyon fontos, az iskolái, a körülötte élő kortársai, barátai. Bronfenbrenner fontosnak tartja a vallási hovatartozást, közvetlen környezet és hatást fejt ki a lakóhely, illetve munkahely.
Sokan például bele sem gondolnak, mennyit számít egy lakóhely. Nemcsak maga a lakás de a tágabb környezet is. Pedig elég elmenni mondjuk lakásnézőbe, van olyan hely, ahonnan szinte kihátrálunk, olyan nyomasztó, lelakott, ócska, és van olyan hely, amit szívesen elfogadnánk, jól érezzük benne magunkat. És van egy harmadik, ahol nem érezzük jól magunkat, de nem egyértelmű számunkra miért, egyszerúen nyomasztó. Nos ha mindennap ilyen helyen kényszerülünk élni, az bizony kihat a mentális egészségünkre.
Mezorendszer (világosabb zöld) a modellben a mikrorendszer elemeinek egymással való kapcsolata. Egyszerű dolgokra kell gondolni, mondjuk a családunk szomszédokkal való kapcsolatára, vagy a gyerek esetében a szülők oktatási intézményekkel való kapcsolatára stb. Ha a kapcsolatok az elemek között harmónikusak akkor az egyén számára a környezet nem fenyegető.
Az exorendszerbe (sötétkék) tartozik minden össztársadalmi jelenség, a gazdasági helyzet, a politikai nézetek, az iskolarendszer, a kormányzat és a vallási rendszer. Noha ez már abszolút a közvetett környezet, elképesztően erős a hatása. Nem kell messzire menni, hogy belássuk, a gazdasági válság milyen hatással van az életünkre, és bizony a politikai légkör is lehet nagyon nyomasztó, ezt is a bőrünkön érezzük mostanában. Nem mindegy, hogy egy országban a vallás a mindennapok része (hajnali müezzinekkel), vagy szabad vallásgyakorlás van, és az sem mindegy, milyen az iskolarendszer ami felnőtté neveli a gyermekeket.
A makrorendszer (világoskék) gyakorlatilag az adott társadalom kultúrája, hiedelmek és értékek, amelyek abban a kultúrában elfogadottak. Ez igen megfoghatatlan, de elég egy keveset külföldön élni, hogy ezt a rendszert erősen érezzük, milyen "alattomos" módon épülnek belénk bizonyos látásmódok, és mennyire gyorsan konfrontálódhatnak más látásmódokkal, ha egy más kultúrából jövővel találkozunk.
A legkülső hagymahéj (fehér) pedig maga az idő dimenziója, hiszen az idő múlásával az egyes korokban a gondolkodás és a kultúra, a társadalmi rendszer is folyamatosan változik, az egyén közvetlen környezete is és maga az egyén is. Erre mondjuk, hogy csak a változás állandó. Ha úgy érezzük, egy helyben toporgunk, gondoljunk vissza a tíz évvel ezelőtti önmagunkra, és máris látjuk mennyi minden történt. Csak idő kellett hozzá.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)