Problémamegoldás

Mostanában kezdem csak értékelni a régi mondást: Aludj rá egyet!
Néha a problémák olyan égetőnek tűnnek, hogy aludni sem tudunk tőlük, ilyenkor alig várjuk a másnapot, hogy hátha oldást ad. És gyakran ad. De nem ezekről a napokról beszélek.
Vannak olyan napok, amikor minden olyan kilátástalannak tűnik. Ilyenkor képesek vagyunk katasztrófizálni mindent, ilyesmi mondatokkal: én már soha..., nekem már soha..., velem már soha....És a sohákat teljesen komolyan gondoljuk, akkor, azokban a percekben, órákban. Valójában persze tudjuk hogy ezek a mondatok erős túlzások, de annyira beleragadva érezzük magunkat a szomorúságba, a tehetetlenségbe, hogy el is hisszük. Fontos, hogy ilyenkor figyelmeztessük magunkat, hogy most ez a pszichológiai folyamat zajlik bennünk, ezzel egy kicsit elvesszük az élét a dolgoknak.(Már megint katasztrófizálok!- ez a mondat éppen elég józanságot ad, hogy abbahagyjuk a káros önszuggessziókat. Az egyes pszichológiai problémákat is kezelik ilyen jellegű egyszerű önfigyelmeztetési technikákkal.)
Szerencsére valóban gyakran segít, ha ilyenkor meg sem próbáljuk másképp látni a dolgokat, hanem elmegyünk aludni, megvárjuk, hogy másnap legyen. Olyankor frissen ébredve gyakran érezzük, hogy a problémáink ugyan valósak, de a méretük nem nagyobb az életünknél.
Sokat segít, ha ilyen időkben félretesszük a nagyobb terveinket, és napról napra próbálunk (túl)élni, minden napban aktívan keresve a jobb perceket (lásd kis örömök gyakorlat.) A jó percek aktív keresése két dolog miatt is jól jön nekünk, egyrészt elkezdünk pozitívan fókuszáltak lenni (a pohár nem félig üres lesz, hanem félig teli), másrészt, észrevesszük, hogy azért annyira nem rettenetes az életünk. Talán nem a legjobb szakaszban vagyunk, de mégsem minden fekete.
Gyakran éppen egy hosszú betegség döbbent rá minket arra, hogy az életünk akkor is megy tovább, ha bele akarunk halni, és akkor is, ha próbálunk másképp hozzáállni. Saját tapasztalatomból mondom, amikor ilyen helyzetbe kerültem, a tartós problémák túléléséhez csak az segített, ha próbáltam felfüggeszteni a "mindenkinek jobb, mint nekem" beidegződéseim, a "nekem ez járna és mégsem kapom meg" beidegződéseket, a "miért én" kérdéseket, és a katasztrófizálást, miszerint én már örökre így fogok szenvedni. Elkezdtem összevetni a napjaimat, majd a heteimet, és igyekeztem, ha csak egy hajszálnyi pozitív változást, akkor annyit észrevenni és elismerni a magam számára.
Végezetül, sokat segít a blogolás is, vagy egy napló, kiírni a szomorúságokat.

Győzd le a káoszt (1.,2.,3., 4.)

Azt mondják az okosok, hogy olyan a házad, a lakásod, amilyen Te magad vagy. A rettenetes káosztól az ugyanolyan kellemetlen pedantériáig terjed az emberek rendtartási képessége. A kínos pedantéria éppen úgy egy pszichológiai probléma, mint a -hoarding-, azaz a beteges felhalmozás, amikor az illető gyakran még a szeméttől sem tud megválni, és a lakása teljesen lakhatatlanná válik.
Minden életszakasznak megvan a maga rendtartási kérdése, sőt, minden életformának, pl egy kutyatulaj is más gondokkal szembesül, és egy kisgyerekes szülő is, ha rendrakásról van szó.(Néha a kettő találkozik.:D)
Szakértői tanácsok a kényelmesen rendben tartható élettérhez:

1. Tartsd fent a kritikus tömeget: azaz, ha valami újat vásárolsz, olyat, amiből már van a lakásban, akkor a régit dobd ki. Ha valamiért egy új kardigánra vágysz, akkor valószínűleg a régiek közül már lesz olyan, amit nem szívesen hordasz, válj meg tőle.
2. Minden nap tegyél rendet. Ahelyett, hogy hagyod elurakodni a káoszt, ami hétvégére a lakásban lakók számával exponenciálisan emelkedik, minden nap egy öt-tíz percet szánj a rend helyreállítására.
3. Örvendj a percnek, ne a tárgyaknak. Nincs szükség arra, hogy a gyerekeid kinőtt kisruháit tárold, mert milyen aranyosak voltak akkor, vagy egy útról hatvanhat kis emléktárgyat hozzál, hogy aztán a végén a fiók mélyén kössenek ki, mert ahogy teli az idő, már nem érzed olyan nagyon fontosnak azt az utadat. A tárgyaid a jelenedhez, ne a múltadhoz tartozzanak.
4. A klasszikus szabály a következő: ha valamire nem volt szükséged két évig, arra már nem is lesz. Dobd ki!Kivétel: ha valami nagyon motivál(mondjuk, hogy visszafogyj a három évvel ezelőtt vásárolt blúzodba), vagy ami megnevettet.
5. Lépésenként. Fontos, hogyha nekilátsz a lakásod nagy kitakarításához, és minden dolog átnézéséhez, készíts tervet. Nem fogsz végezni egy nap alatt, és ha ez a célod, akkor elkedvetlenedsz, és megállsz a káosz közepén búslakodni. Ehelyett készíts egy tervet, akár fiókonként, szekrényenként a lomtalanításra.
6. A rend egyfajta öngondozás. Egy rendes íróasztalnál sokkal könnyebben dolgozol, egy rendes konyhában is sokkal jobban lehet munkálkodni. Gondolj a rendre úgy, hogy azzal önmagadnak teszel jót.
7. Ragaszkodj a bevásárlólistádhoz. Nagyon könnyű elcsábulni, ha leárazás van, de mielőtt megvennéd a szemtelenül olcsó pár cipőt, gondolj azokra, amik már otthon vannak. Ha megveszed, akkor ragaszkodj az egyes szabályhoz.
8. Kérdezd meg a futót, miért szeret sportolni? Egészen biztosan megemlíti a futás utáni boldogságérzést. A lomoktól való megválás hasonlóan könnyebbé, optimistábbá tesz, erősebb a tiszta lappal indulok érzés utána.

(A poszt forrása a Home Journal április száma, folytatás következik.)





2.
Eléggé beült a fejekbe ez a reklámszöveg, és nem véletlenül. Azt hiszem sok nő rántja meg a vállát egy újabb holmi megvásárlása után, hogy azért vettem, mert megérdemlem. Ezzel aztán igyekszik a vásárlás feletti bűntudatát elnyomni, amikor a "sokat költöttem", már vagy két szandálom, minek a harmadik" típusú mondatok beúsznak a fejébe. Otthon aztán halomba állnak a nem hordott táskák, vagy a millió egy póló, csetreszek, duzzad a lakás, de nem ürül.Hősnőnk fáradtan ül a kacatok közt, és érzi, hogy mégsem érdemelte meg az újabb szerzeményt.
Mit lehet tenni az impulzusvásárlások elkerülésére? Nálam ez csak a dollárboltban jelentkezik igazán, de kifejlesztettem egy módszert az elkerülésére.
Igen sokáig nem voltam abban a helyzetben, hogy ez a probléma felmerüljön nálam, egyszerűen nem volt pénzem. A pénztelenség pedig olyan mintázatokat alakított ki, amiktől a mai napig is nehezen szabadulok. Ma már jobban megengedhetem magamnak, hogy apró dolgokat megvegyek, viszont a lakás mérete és az ésszerűség gyakran közbeszól (nagyon szeretem pl a használt könyveket, de csak két polcunk van..)
Előfordul azoban hogy szerelembe esek egy tárggyal, azt hiszem a legtöbb ember ezen a ponton impulzusvásárol, és utána megbánja. Egy nagyon egyszerű módszert szoktam bevetni ilyenkor. Szembejön velem valami, amiről úgy érzem, kell, és nagyon szeretném. Otthagyom, és három napot adok magamnak. Ha három nap után is annyira fontos számomra az a dolog, (és anyagilag is elérhető), akkor megveszem. Az esetek többségében három nap alatt vagy elfelejtkezek róla, vagy már nem is olyan érdekes, vagy megelégszem egy hasonlóval, ami otthon van.
Vannak ugyanakkor dolgok, amik pont fordítva működnek, az ember évek óta vágyik rájuk, de mindenféle kifogásal elhárítja a megszerzésüket. Ezek leginkább nem tárgyiasult dolgok, hanem szellemi értékek, tanfolyamok például, vagy utazás. Valahogy hajlamosabbak vagyunk a tárgyakat többre tartani, mint a nem megfogható dolgokat. Ha azonban egy ilyen dolog sokáig foglalkoztat minket, és anyagilag is megengedhető, akkor gondoljuk át, hogy ez kb mennyi tárgyat ér pl egy nyelvtanfolyam egyenlő három pár cipővel.Így máris nem tűnik olyan soknak, lemondunk három pár új cipőről, és a tanfolyamot választjuk helyette.Nem fogjuk megbánni!



3.
Kidobálok.Részben, mert így tudok megszabadulni attól, ami már nem kell, részben, mert muszáj, egy hatéves periódust kell felszámolnom, berendezett háztartással, elcsomagolnom, eladnom, kidobnom, elszállíttatnom nem is olyan sokára.
Kidobálni sokan nem tudnak. Ez a háztartásunk egyik sarkalatos pontja, a férjem a felhalmozó, én a kidobáló vagyok, közben meg morgunk egymásra.
Azt mondják a szakkönyvek, hogy amit egy éve nem használtunk, azt már nem is fogjuk. Na, én abban a pillanatban, ahogy kidobtam az egy éve nem használt valamimet, egészen biztosan rászorulnék.Valahogy másképp kell a dolgot megközelíteni.
Nekem most a következő az elvrendszerem:van-e jelenleg használatban?Hazaviszem-e?Eladható-e?Kell-e valakinek?Ha nemleges a válasz, akkor kuka.
Egy egyszerűbb helyzetben a következő kérdéseket tenném fel:

-ha ruháról van szó:Használom-e jelenleg?Tetszik-e?Kényelmes-e? Ha igen, akkor marad.
Ha használom de nem tetszik, kuka. Ha használom de minden használatnál inkább mást veszek használatba, mert kényelmetlen, kuka. Ha nem használom:fogok-e, akarok-e belefogyni?Mennyit kéne belefogyni?(Ha tíz kilót, akkor esetleg kimegy a divatból, mire odajutok:kuka.)
Nálam még egy fontos kérdés van:van-e helyettesítő?Általában pl egy nyári szandálom van, maximum kettő. Szóval ha nincs helyettesítő, akkor addig nem dobom ki, amíg nem veszek egy másikat.
Az alapkérdés, hogy egy holmi mennyire van leamortizálva, mert ha lukas, szakadt, megéri-e javíttatni. Felhalmozóknál a száz éves, lukas, szakadt fakó cuccok is kellenek. Nem kellenek!
-ha kozmetikumról van szó...a kozmetikumok életideje felbontás után, a hintőporét és a dezodorokét kivéve maximum egy év. Ha már olyan régóta van ott a polcon, hogy idejét sem tudjuk, mikor került oda, kuka. A sminkdolgokkal megengedőbb vagyok, sajnos, mert drágák, pedig némelyik életideje fél év...A megoldás a legminimálisabb készlet felhalmozása, ha ritkán használjuk. Húszévesen még nem törődtem vele, hogy száz éve lejárt, de azóta a bőröm kissé megváltozott, a hamvasságot maximum ráerőltetni tudom, és nem fogom tudni egy száz éves irritáló termékkel.
-ha tárgyakról van szó....amit egyszer ajándékba kaptunk...régi képeslapok...jegyzetek, levelek....ez érzelmi alapon megy. Néhány régi képeslapot selejteztem le a rengeteg papírral egyetemben. Anyukámét megtartottam, a többit nem.Ha van hely tárolni, érdemes megtartani.Fényképekből mindig csak annyit hívok elő, hogy egy kis album teljen meg az egy év képeivel, a többi elérhető a gépen.
-számlák, iratok, dokumentumok...munkaügyi papírosok, bizonyítványok és adóbevallás, örökös maradók, mindig kellenek. Számlák: egy év számlái jó ha megvannak, sokszor decemberben jut eszébe a szolgáltatónak hozzácsapni valamit, vagy esetleg visszatéríteni stb. Ha olyan "kiváló" lakóhelyünk van, mint ahol én éltem Pesten, ahol a lakótömb nem fizető lakóinak tartozásait időnként kiszámolták másra, ott nem marad más hátra, mint gyűjteni a csekkeket a végtelenségig, és postán fizetni...Bankszámlákat ma már online is meg lehet kapni, iszonyat nagy hely spórolható meg efféle dolgok kirekesztésével.
-régi újságok:kuka.Hacsak nem gyűjtjük, vagy nincs számukra hatalmas helyünk.
-gyógyszerek: több tanulmányt olvastam,-igaz amerikai gyógyszerekről-hogy a lejárati idő nem jelent semmit, még húsz év múlva is jók. Azért két éve lejárt tablettát már nem tárolok, krémekkel pedig lejárati idő után max fél évig vagyok elnéző, a gyerekre csak szavatossági időn belüli dolgot kenek.

-játékok: ami a gyerek korának megfelelő, az marad, a többi megy(ha nincs kistestvér). Kevés a hely, felesleges a lom. Kiskortól erre nevelve a gyerek abszolút elfogadja, hogy most jön egy néni a babajátékokért, mert az ő kisbabájának kell, és abból a pénzből mi meg újat tudunk venni.A gyerek maga jelzi, ha már egy ideje nem játszik valamivel, és úgy érzi továbbadható más gyereknek.(Kivéve a szent és sérthetetlen kék macit...,de azzal szinte össze van nőve).
Ha valami jó állapotú, és van ismerősünk, aki szívesen venné, akkor adjuk tovább, de ne fél év múlva jöjjön érte, az nekünk nem jó. Ha van lehetőség értékesíteni, és van időnk és lelkierőnk bíbelődni ilyemivel, akkor csináljunk egy ilyen csoportot. Sok munka, és kevés haszon, de ha kell a pénz, megéri. Évekig csináltam, nagyon bele lehet fáradni, de a pénz az pénz.
Kidobálni amúgy nagyon felszabadító. Mintha több kiló tehertől szabadulnék meg lelkileg is, amikor fizikailag kihajítom a felesleges dolgokat.Gyakorta előfrodul, hogy rendrakáskor jövök rá, mennyi mindenünk is van, amiről nem tudtunk. Csak néhány tubus ismeretlen krém vagy kemikália is azt jelzi, hogy érdemes rendszerezni, mert azzal is spórolhatunk.
Mikor rendszerezzünk?Jó kérdés. Egy biztos, soha ne akarjunk egyszerre rendszerezni. Mondjuk azt, hogy egy évben egyszer mindent átnézünk a lakásban, és erre szánjunk egy időintervallumot, mondjuk egy hónapot. Egy nap két fióknál vagy egy kisebb komódnál nagyobb részbe ne kezdjünk. Nincs rosszabb, mint elunni, és visszahányni a cuccot. Személy szerint én a ruhákat tavasszal és ősszel mindig átnézem, mióta gyerekem van, de nemcsak az ő kinőttjeit, hanem a sajátjaim is. A többi dolog évente kerül a górcső alá.






4.



Sokan küzdenek időhiánnyal, és nem feltétlenül az idő rövidsége, hanem saját szervezetlenségük okán. A másik gond a tennivalók elfelejtése, illetve a rossz időzítésük.
Ha valaki szétszórt, és akar ezen a tulajdonságán változtatni, akkor jó hírem van, tud. Valószínűleg egy szétszórt ember soha nem lesz szuper-összeszedett, de megtehet bizonyos lépéseket annak érdekében, hogy azt érezze, ő irányítja a dolgokat, és nem a dolgok őt.A life coaching ezt time-managementnek hívja.
A módszer sem ördöngős, le kell írni. Ha azt sejtjük, hogy magunk toljuk el az időnket, akkor tartsunk megfigyelést, minimum két hétig minden tevékenységünket és annak saccolt idejét vezessük egy határidőnaplóba.Ez arra jó, hogy lássuk, mennyi idő megy el feleslegesen, illetve hol vannak problémapontok. Míg régen sok ember a TV előtt tolta el az idejét, addig mára ez a számítógép lett, és a közösségi oldalak. A számítógéppel azért nehéz "végezni", mert nem lehet vele minden kapcsolatot megszakítani, míg a TV-vel igen, egyszerűen nem kapcsoljuk be. A számítógép munkaeszköz, sok dolgot ezen keresztül kell intézni. Viszont valószínűleg mindenki érzi, hol a határ a teendők és a felesleges üldögélés közt.
A megfigyelésünk eredményeit összegezzük, írásban, majd tegyünk magunknak olyan javaslatokat, amelyek nem jelentenek teljes életmódváltást, de elindítanak egy jobb úton. Más szóval, ha eddig mondjuk négy órát bambultunk a gép előtt, akkor ne akarjunk fél órára csökkenteni ezt a tevékenységet, hanem számoljuk ki, mi lenne a reális kötelező, és a javasolt szabadidős, és aszerint cselekedjünk.
Időpontok, tevékenységek összehangolására szintén írásban törekedjünk.Az egyes elintéznivalók fontossági sorrendjét is állítsuk fel, és ne akarjuk örökké "végezni". Soha nem lesz olyan, hogy nem kell semmit intézni. Ha állandóan eltudni akarunk, akkor örökké kergetjük magunkat és elégedetlenek vagyunk.
Nemrég láttam egy jópofa határidőnaplót The Procastinator's Diary néven. Ennek minden hete két oldal volt, ez egyik oldalon a hét napjai és alattuk néhány sor, a másik oldalon a tipikus időtologatónak egy segítség:dolgok, amiket abszolút nem halaszthatok, dolgok, amik várhatnak néhány napot, dolgok, amik ráérnek a jövő héten, dolgok, amiket maaaaaajd megcsinálok.Ez egyrészt segíti a tervezést, másrészt emlékeztet, méghozzá többször is, hiszen ami a jövő héten ráér, az a jövő hét azonnali rubrikájába fog kerülni.
De nincs szükség beruházásra sem, egy sima füzetet is lehet tervezni. Ami a határidőnaplókat illeti, nem mindegyik jön be mindenkinek. Tartsuk szem előtt választáskor:
-nem feltétlen a külcsín a legfontosabb, ha belül használhatatlan
-férjen be a táskába, különben minek?
-ne legyen túl kevés hely egy nap alatt, a legjobban azok, amik egy hetet két oldalra terveznek
-egy hét legyen mindig lezárva, ne folyjanak össze a napok
-legyen bőven jegyzetelős rész
-ne legyen nehéz fizikailag, és bonyolult a használata
Ha kevés konkrét időpontunk van egy héten, de sok kis elintéznivalónk időpont nélkül, akkor célszerűbb nem a napokra leosztott határidőnaplóval felszerelkezni, hanem egy sima kis alakú füzettel, amibe lehet vezetni az intéznivalókat.
Hogy miért jó szervezettnek lenni, az nem is kérdés. Sok bosszankodástól kímélhetjük meg magunkat, sok önkorholástól, és kellemetlen helyzettől.Azt érezhetjük, hogy az életünket mi irányítjuk, mi döntünk, és a dolgokat egyedül tudjuk intézni, "urai vagyunk a helyzeteknek".

Önkép, környezet és társadalom

Aki elhiszi ezt az emlékkönyvbe való "bölcsességet", abba kellőképpen belenevelődött a magyar oktatási rendszer egyik sajátossága...
Aki szembe dicsér, s legtöbb jót mondja rólad,
Legjobb barátodnak ne azt gondoljad.
Hogyha sokat éltél, akkor majd belátod,
Aki Téged megvet, az a Te barátod.
Ezért van az, hogy megilletődünk, hogyha valaki jót mond rólunk, gyanakodni kezdünk, hogy nem rossz szándékú-e az illető. Hát nem faramuci ez?? Valaki azt mondja neked a munkahelyeden, hogy jól megcsináltad ezt a feladatot, akkor azon kezdesz aggódni, hogy mikor tesznek lapátra?
Bődületes hülyeség az, hogy nem lehet a másikat megdicsérni, csak kritizálni, attól épül....(ugyan melyik ember mondja azt a másiknak, amikor a szemébe vágják, hogy buta/önző/lusta, hogy jaj, köszönöm, hogy ezt mondod, majd most változtatok rajta, téged meg nagyon szeretlek. Ez nem így működik).Nem véletlen a rengeteg önbizalomhiányos felnőtt, a rengeteg ember, aki a gyerekkorától bemagyarázott félelmek börtönében él, mert neki megmondták, hogy ő nem konyít a nyelvekhez, hogy ő ügyetlen a sportban, hogy ő nem rud rajzolni...
Az embernek olyan lesz az önképe, amilyet vetítenek elé a körülötte levők, legalábbis, felnőtt koráig ez épül be (és még felnőttként is bánt,  vagy megingathat egy negatív kritika). A körülöttünk levőknek pedig gyakran van rossz napjuk, már egészen másként állnak hozzánk, nem mentesek emberi gyengeségektől, irígység, féltékenység, megint mást mondat velük, a körülöttünk élők közül van aki rokonszenvez, van aki ellenszenvez velünk, egészen másként fog megint látni minket. Nos, ha szerencsénk volt, gyerekként volt sok olyan ember körülöttünk, akik egészséges önértékeléssel rendekeztek, és nem fukarkodtak a jó szóval, ha nem volt szerencsénk, akkor úgy nőttünk fel, hogy csak azokat hallottuk, amik másokat irritáltak a viselkedésünkből.
Ami nagyon nagy tanítás volt itt számomra Amerikában, az éppen a magyar lesajnált szembedicsérés művészete. Ez nem egyenlő a hízelgéssel. A hízelgést gyorsan felismerjük, mert ha tény, hogy kövérek vagyunk, és valaki azt mondja, hogy de vékony vagy, akkor tudjuk, hogy csak hízelegni akar. A dicséret szárnyakat ad. Aki valaha tanított  bizonyos témában lassabb, rosszabb képességű felnőttet vagy gyereket, és látta, hogy micsoda szárnyakat növesztett és zárkózott fel a többihez egy kis pozitív noszogatással, a You can do it elvvel, az tudja miről beszélek.
Dicsérni nemcsak a tökéletest lehet, mert kb ez az üzenete a magyar beidegződésnek. Dicsérni lehet a fejlődést. És persze, hogy nem egy harmadik embernek, hanem az illetőnek magának mondva.
Dicsérni gyakran nem könnyű. A dicséretet nem lehet elvárni olyan embertől, akivel legalább nem semleges a kapcsolatod, az ellenséged nem fog dicsérni, vagy ha igen, akkor tényleg jobb, ha gyanakodva fogadod. A dicséretet nem mindegy, hogy kikényszerítik belőlünk, vagy magunktól mondjuk, és persze lehet úgy is dicsérni, hogy közben a non-verbális üzenet egészen más.
Miért jó dicsérni másokat? Abban a pillanatban, amikor dicsérni akarsz valakit, nem kritikus szemmel nézed. Ha megdicsérsz valakit, az örülni fog, még akkor is, ha magyar módra hárítja, növeled az önbizalmát, jó szívvel fog rád gondolni.Látja, hogy pozitív az üzeneted, azaz pozitív a személyiséged.Keresni fogja a társaságod!
Feladat:
Menj be a munkahelyedre, iskoládba, vagy ahol éppen az idődet töltöd. Kezdjed el az embereket olyan szemmel nézni, hogy mit lehet rajtuk megdicsérni? A hajukat, a ruhájukat, a szendvicsüket, amit otthon készítettek, a sminkjüket, az irodájuk rendjét, bármit. Kezdjed el dicsérni őket, válassz ki néhányat, akit rendszeresen dicsérsz. Figyeld meg, hogyan épül a kapcsolatod velük.(Ne azt válaszd, akit valamiért nem állhatsz, nem fog menni szívből sem a dicséret, sem annak fogadása.) Ezzel a felfogással te magad is sokkal jobban fogod magad érezni a bőrödben, ha nem azt nézed, hogy ki miért nem dicsérendő.

Fényképezzünk!

Nos ez nem teljesen ingyenes életminőség-javító ötlet, ahogy a self-helpben ígértem az első posztban, mert kell hozzá egy digitális fényképezőgép, meg egy számítógép, amire le lehet tölteni a képeket, és érdemes előhívni is belőlük. De azt hiszem a legtöbb ember ezekkel manapság már rendelkezik.
Amennyire nem vagyok híve annak, hogy valaki mondjuk a saját/gyereke/kutyája reggelijéről hatvan képet csináljon, aztán a közösségi portálokon fárassza a többi embert vele, annyira jónak tartom, hogy a kisebb eseményekről is készítsünk néhány képet. Saját magunk számára. Mondanivalója úgyis leginkább nekünk van, mi voltunk ott, és éltük át azt a percet, amikor a kép készült.
 Nagyon sokan panaszkodnak, hogy velük nem történik semmi, noha minden nézőpont kérdése, és lehet, hogy csak nem veszik észre a sok jót, ami körbeveszi őket.
 Miért jó a fotózás? Mert a hétköznapi történések azzal, hogy egyszer-egyszer néhány momentumban megörökítődnek, eseményekké lépnek elő. Ha lefotózzuk magunkat/kutyát/gyereket az első hóban, vagy egy jó családi szánkózásról készítünk néhány felvételt, egy mesedélutánt megörökítünk, egy múzeumlátogatást, egy sétát a természetben, vendégséget, akkor máris ott vannak az események, mintha csak néhány jegyzetet készítettünk volna róluk, kicsit modernebb formában.
Ez azért jó, mert látjuk, hogy a hétköznapok igenis nemcsak monoton robotból állnak, bőven akadnak ünnepelhető, kellemes percek, órák, délutánok. Nem csak úgy lehet értékelni egy évet, hogy ebben az évben csak egy napot/hetet nyaraltam, de rossz nekem, hanem úgy is, hogy ugyan nem telt hosszabb pihenésre ilyen vagy olyan okok miatt, de volt sok szép óra, nap, és perc. Így könnyen belátható, hogy a gyakran eseménytelennek bélyegzett hónapokban is éltünk, és nem vegetáltunk.
Miért nem jó tömérdek képet készíteni minden nap a reggelinkről? Egy kicsit talán sarkos a példa, de sokan valóban minden percet fotóval rögzítenek. Így ugyanúgy, mintha nem fotóznánk, a sok hétköznapi, érdektelen kép közt elveszik az a néhány értékelhető, aminek értelme van. Ez olyan, mint amikor egy utazásról ezres nagyságrendben készülnek képek, utólag maga a kép készítője sem élvezi már hatvanadszorra a kicsit más szögből fotózott látványosságot.
Hogyan használjuk? Nagyon egyszerűen albumba rendezhetők a képek, készítsünk feliratokat, és negyedévente, egy unalmasnak tetsző, vagy esős délutánon lapozzuk át. Megelevenednek az év eseményei, visszakalandozunk pár órára a közeli múltba, feldolgozzuk és helyre tesszük az életünk kisebb és nagyobb eseményeit.
Készíthetünk fotóalbumokat is, bár ez már inkább a kézügyességünkről, és a kreativitásunkról szól, mint az emlékek feldolgozásáról.
Kell-e hozzá tehetség? Nem. Egy alapszintű gépismeret bőven elég. Arra mindig ügyeljünk, ha csak számítógépen tároljuk a képeket, hogy több helyen és módon legyen elmentve!
Ez a módszer nekem nagyon bejött, mert helyzetem ellenére, hogy egy külföldi országban élek, viszonylag kevésszer és kevés helyre jutottam el. Eleinte bosszankodtam, hogy bezzeg mások, mennyit utaztak, láttak, nyaraltak, teleltek, de aztán rájöttem, hogy ennek semmi értelme. Ha mindig másokat nézek, akkor lecsúszom arról, ami velem történik és jó. Így kezdtem értékelni a kisebb dolgokat, és ez bizony rengeteget segített évtizedes negatív berögzülések feloldásában.

Tavaszi fáradtság

Hetek óta istentelenül fáradt vagyok, tyúkokkal fekszem(többnyire), ha tehetném lefeküdnék délben aludni, de nem tehetem, alig vagyok képes elindulni akárhova is, ha elindultam alig vánszorgom haza... Közben pedig van mellettem egy örökmozgó gyerek, akinek már szellemi és mozgásbeli igényei olyanok, hogy nem egy lassított felvétel anyucit, hanem egy energiabombát is legyűr. Nincs nagymama, nincs segítség, nincs kikapcsolódás, főzés, takarítás, rendrakás, és programkieszelés van, vég nélkül( a gyerekecske fél nyolctól este tízig aktív, délután már régen nem alszik). Én pedig alig várom, hogy bezuhanjak az ágyba, mindenki hagyjon békén, és előjön az összes negativitásom, hiába fojtogatom.
Mi a fenét csináljak? Semmit. Ez a tavaszi fáradtság. Velem együtt emberek milliói érzik úgy, hogy nem tudják átküzdeni a napokat, ilyenkor a tavasz elején.
Tünetek:
megmagyarázhatatlan (és halálos) fáradtság,
nagy alvásigény,
szomorúság, rosszkedv
irritáltság,
étvágytalanság (vagy falásrohamok),
szexuális érdeklődés hiánya,
rossz közérzet, fejfájás
izomgyengeség (mindjárt kiesik a kalviatúra a kezemből)
Mit lehet csinálni??
ALUDNI, amennyit csak tudunk,
relaxációs technikák, jóga
mozgás(de hogy, amikor alig vánszorgunk?)
energiaadó étkek fogyasztása:banán, mogyoró, tészták, csokoládé, bab stb.
reménykedni, hogy hamar elmúlik
(Ellen)szerek:
guarana( brazilok energiaitala, nem tudom, Magyarországon elérhető-e?)
ginzeng, gyömbér, komplex vitaminkészítmények
A tavaszi fáradtság oka a plazma béta-endorfinok csökkenése az agyban. 10-ból egy embert érint. A mi családunk benne van az egyben. A férjem ma fél kilenckor bealudt a TV előtt. Én úgy kilenc fele "erőre kapok", egy-két órára, aztán gyia az ágyba aludni. Jó éjszakát!