Nem azt csinálja, amit tanult, de ezt dobta a gép?
Vagy épp a szakmájában üresedett ki, elege van abbahagyná?
Minden reggel egy kínszenvedés, szűkölés, menni kell. Nap közben óra nézegetése, a "de lennék most valahol máshol" érzése: parkban uszodában, tengerparton, Rómában, moziban a sor végtelen. A nyolctól ötig beosztás, és a délutáni családi műszak...és másnap kezdődik minden újra: aztán jön az enyhülést hozó szombat, és a "jaj ne, holnap megint kell menni" vasárnap.
Ismerős?
Az emberek többsége egy idő után így éli az életét. Vagy mert fél váltani, különösen mostanság, vagy mert már negyven körül jár, és esélye nem lenne a munkaerőpiacon.
Vannak azért olyanok, akik kiugranak, és megvalósítják önmagukat: ők a boldog emberek.
Egy kanadai hivatalnok egy egészen más módszert gondolt ki: csinált egy weboldalt, sajnos nem elérhető már, ahol adományt gyűjtött magának. Az oldalon leírta, hogy mennyire megölte a lelkét 10 év irodai munka:
"I'm desperate. Desperate to escape my 9 to 5 job I've been at for over 10 years now. It's not that I don't appreciate the steady hours and the decent pay, but it's just that after a while it starts to sap the energy and soul out of you and you realize that you have become a true bureaucrat. . . . But how can I justify quitting my job and giving up my security and pension? The only way I can do it is by obtaining enough money that I can afford to quit and then have enough spare time and energy to do something that makes a difference in my life and the lives of others. Please help me in any small way you can to realize my dreams . . ."
Azaz: "El vagyok keseredve a végtelenségig. Reménytelen , hogy elmeneküljek a 9-5-ig munkámból, amit már tíz éve csinálok. Nem arról van szó, hogy nem értekelem a kiszámítható időbeosztást és az elfogadható fizetést, de egy idő után az ember azt érzi, hogy kiszívta a lelkéből az összes energiát és igazi bürokratává vált.De ha kilépnék, hogyan indokolnám meg a magam számára, hogy feladom a biztonságom és a nyugdíjra való jogosultságom? Az egyetlen esélyem az, hogy szerzek annyi pénzt, amiből megengedhetem magamnak, hogy kilépjek, és aztán lenne annyi szabad időm és energiám, hpgy olyan dologgal foglalkozzak, amely az én eletemben és a másokéban és fontos lehet. Kérem, segítsenek, akármilyen jelentéktelen összeggel, hogy megvalósíthassam az álmomat."
Egyes források szerint egészen kevés, mások szerint jelentős összeget gyűjtött össze a kanadai csinovnyik. Mindenesetre lépett valahogyan, és már ez is valami.
Mi akkor a megoldás, ha nem lehet ott hagyni a munkát?
Ti mit gondoltok?
