Fényképezzünk!

Nos ez nem teljesen ingyenes életminőség-javító ötlet, ahogy a self-helpben ígértem az első posztban, mert kell hozzá egy digitális fényképezőgép, meg egy számítógép, amire le lehet tölteni a képeket, és érdemes előhívni is belőlük. De azt hiszem a legtöbb ember ezekkel manapság már rendelkezik.
Amennyire nem vagyok híve annak, hogy valaki mondjuk a saját/gyereke/kutyája reggelijéről hatvan képet csináljon, aztán a közösségi portálokon fárassza a többi embert vele, annyira jónak tartom, hogy a kisebb eseményekről is készítsünk néhány képet. Saját magunk számára. Mondanivalója úgyis leginkább nekünk van, mi voltunk ott, és éltük át azt a percet, amikor a kép készült.
 Nagyon sokan panaszkodnak, hogy velük nem történik semmi, noha minden nézőpont kérdése, és lehet, hogy csak nem veszik észre a sok jót, ami körbeveszi őket.
 Miért jó a fotózás? Mert a hétköznapi történések azzal, hogy egyszer-egyszer néhány momentumban megörökítődnek, eseményekké lépnek elő. Ha lefotózzuk magunkat/kutyát/gyereket az első hóban, vagy egy jó családi szánkózásról készítünk néhány felvételt, egy mesedélutánt megörökítünk, egy múzeumlátogatást, egy sétát a természetben, vendégséget, akkor máris ott vannak az események, mintha csak néhány jegyzetet készítettünk volna róluk, kicsit modernebb formában.
Ez azért jó, mert látjuk, hogy a hétköznapok igenis nemcsak monoton robotból állnak, bőven akadnak ünnepelhető, kellemes percek, órák, délutánok. Nem csak úgy lehet értékelni egy évet, hogy ebben az évben csak egy napot/hetet nyaraltam, de rossz nekem, hanem úgy is, hogy ugyan nem telt hosszabb pihenésre ilyen vagy olyan okok miatt, de volt sok szép óra, nap, és perc. Így könnyen belátható, hogy a gyakran eseménytelennek bélyegzett hónapokban is éltünk, és nem vegetáltunk.
Miért nem jó tömérdek képet készíteni minden nap a reggelinkről? Egy kicsit talán sarkos a példa, de sokan valóban minden percet fotóval rögzítenek. Így ugyanúgy, mintha nem fotóznánk, a sok hétköznapi, érdektelen kép közt elveszik az a néhány értékelhető, aminek értelme van. Ez olyan, mint amikor egy utazásról ezres nagyságrendben készülnek képek, utólag maga a kép készítője sem élvezi már hatvanadszorra a kicsit más szögből fotózott látványosságot.
Hogyan használjuk? Nagyon egyszerűen albumba rendezhetők a képek, készítsünk feliratokat, és negyedévente, egy unalmasnak tetsző, vagy esős délutánon lapozzuk át. Megelevenednek az év eseményei, visszakalandozunk pár órára a közeli múltba, feldolgozzuk és helyre tesszük az életünk kisebb és nagyobb eseményeit.
Készíthetünk fotóalbumokat is, bár ez már inkább a kézügyességünkről, és a kreativitásunkról szól, mint az emlékek feldolgozásáról.
Kell-e hozzá tehetség? Nem. Egy alapszintű gépismeret bőven elég. Arra mindig ügyeljünk, ha csak számítógépen tároljuk a képeket, hogy több helyen és módon legyen elmentve!
Ez a módszer nekem nagyon bejött, mert helyzetem ellenére, hogy egy külföldi országban élek, viszonylag kevésszer és kevés helyre jutottam el. Eleinte bosszankodtam, hogy bezzeg mások, mennyit utaztak, láttak, nyaraltak, teleltek, de aztán rájöttem, hogy ennek semmi értelme. Ha mindig másokat nézek, akkor lecsúszom arról, ami velem történik és jó. Így kezdtem értékelni a kisebb dolgokat, és ez bizony rengeteget segített évtizedes negatív berögzülések feloldásában.