Problémamegoldás

Mostanában kezdem csak értékelni a régi mondást: Aludj rá egyet!
Néha a problémák olyan égetőnek tűnnek, hogy aludni sem tudunk tőlük, ilyenkor alig várjuk a másnapot, hogy hátha oldást ad. És gyakran ad. De nem ezekről a napokról beszélek.
Vannak olyan napok, amikor minden olyan kilátástalannak tűnik. Ilyenkor képesek vagyunk katasztrófizálni mindent, ilyesmi mondatokkal: én már soha..., nekem már soha..., velem már soha....És a sohákat teljesen komolyan gondoljuk, akkor, azokban a percekben, órákban. Valójában persze tudjuk hogy ezek a mondatok erős túlzások, de annyira beleragadva érezzük magunkat a szomorúságba, a tehetetlenségbe, hogy el is hisszük. Fontos, hogy ilyenkor figyelmeztessük magunkat, hogy most ez a pszichológiai folyamat zajlik bennünk, ezzel egy kicsit elvesszük az élét a dolgoknak.(Már megint katasztrófizálok!- ez a mondat éppen elég józanságot ad, hogy abbahagyjuk a káros önszuggessziókat. Az egyes pszichológiai problémákat is kezelik ilyen jellegű egyszerű önfigyelmeztetési technikákkal.)
Szerencsére valóban gyakran segít, ha ilyenkor meg sem próbáljuk másképp látni a dolgokat, hanem elmegyünk aludni, megvárjuk, hogy másnap legyen. Olyankor frissen ébredve gyakran érezzük, hogy a problémáink ugyan valósak, de a méretük nem nagyobb az életünknél.
Sokat segít, ha ilyen időkben félretesszük a nagyobb terveinket, és napról napra próbálunk (túl)élni, minden napban aktívan keresve a jobb perceket (lásd kis örömök gyakorlat.) A jó percek aktív keresése két dolog miatt is jól jön nekünk, egyrészt elkezdünk pozitívan fókuszáltak lenni (a pohár nem félig üres lesz, hanem félig teli), másrészt, észrevesszük, hogy azért annyira nem rettenetes az életünk. Talán nem a legjobb szakaszban vagyunk, de mégsem minden fekete.
Gyakran éppen egy hosszú betegség döbbent rá minket arra, hogy az életünk akkor is megy tovább, ha bele akarunk halni, és akkor is, ha próbálunk másképp hozzáállni. Saját tapasztalatomból mondom, amikor ilyen helyzetbe kerültem, a tartós problémák túléléséhez csak az segített, ha próbáltam felfüggeszteni a "mindenkinek jobb, mint nekem" beidegződéseim, a "nekem ez járna és mégsem kapom meg" beidegződéseket, a "miért én" kérdéseket, és a katasztrófizálást, miszerint én már örökre így fogok szenvedni. Elkezdtem összevetni a napjaimat, majd a heteimet, és igyekeztem, ha csak egy hajszálnyi pozitív változást, akkor annyit észrevenni és elismerni a magam számára.
Végezetül, sokat segít a blogolás is, vagy egy napló, kiírni a szomorúságokat.