1.
Mindenhonnan azt halljuk, hogy legyünk asszertívebbek, azaz álljunk ki jobban a saját érdekeinkért. Van akinek ez nem okoz gondot, van akinek meg igen, én például nagyon béketűrő vagyok, és utálom a konfliktust. Nem arról van szó, hogy nem tudnék beolvasni annak, akinek nagyon kellene, hanem arról, hogy nem érzem jól magam ebben a csúnya szerepben, és általában nem szeretem, ha rosszat gondolnak rólam.
Amikor csak lehet elkerülöm messzire azokat, akikkel valamiért konfliktusba keveredhetek, igyekszem kiiktatni az életemből az energiavámpírokat is, (róluk majd később), de vannak helyzetek, amikor nem lehet reakció nélkül elsétálni.
Mostanában kidolgoztam egy jó módszert, hogy mégis hogyan vezessem le a feszültséget, amikor olyan emberrel kell kommunikálnom, aki nehéz, és elkerülhetetlen vele a kommunikáció. Amikor "helyzet" van, hajlamosak vagyunk rögtön első dühünkben reagálni, ami csak ront a helyzeten, abból lesz a randa nagy veszekedés, és egymás személyiségének nem túl szimpatikus módon való kielemzése, aztán harag, megbántottság. Ekkor, amennyire csak lehet, húzom a reakcióidőt. Emésztem a hallottakat. Időt adok magamnak, hogy más irányba tereljem az elmérgesedő dolgokat.Tehát, ha a másik piszkálódik, megjegyzést tesz, érezhetően provokál, várok. Ennek két oka van. Egyrészt én is azonnal vissza tudnék vágni mindenféle sértést, de minek? Másrészt, igyekszem a kellemetlen szavak mögött megtalálni a valódi motivációt és problémát. Lehet ilyet mondani, hogy ne most beszéljük meg, és eltávozni.
Miközben várakozom, sem vagyok rest, általában fogom magam, és levelet írok, megírom az első válaszomat, reakciómat. Persze, hogy nem szalonképes, bántóan őszinte és sokszor cinikus is. (Nagyon sok embernek ez nem okoz gondot, aki nem bánja a konfliktust, sőt, még őszinteséggel is kérkedik, hogy ő megmondja a frankót. De mi a frankó?Mindenkinek más az igazság, mert ahány ember annyi személyiség és nézőpont. )Szerintem tisztelnünk kell egymást annyira, hogy soha, semmilyen körülmények közt nem személyeskedünk, és keressük a másikban a szerintünk fontos karakterhibákat. Nem vezet ahhoz, hogy a konfliktus feloldódjon, csak egyre mélyebben sikerül egymást megutálni.
Az első reakció leírásával, de el nem mondásával, vagy levelezés esetén el nem küldésével hatalmasat segítünk magunkon! Kiadjuk a tehetetlen dühöt, amit a másik ember viselkedése okoz, és egyben látjuk, hogy mi is a válaszunk rá. Olvassuk el többször az írásunkat. Többszöri olvasás elcsökkenti az indulatot. Majd, ha levelezünk, nyissunk egy új oldalt, és lecsupaszítva, ügyelve az udvariasságra és a tiszteletre, meg arra, hogy abszolút szalonképesen tálaljuk, írjuk le a saját véleményünket. Röviden! Minél hosszabban írunk, annál több kapaszkodót adhatunk a másik embernek a támadáshoz. Ha szóbeli párbajra készülünk, az első levélmódszert akkor is alkalmazhatjuk, aztán a levelet többször elolvasva megnyugodva minél rövidebben mondjunk véleményt, ha nyilatkoznunk muszáj, vagy nem tudjuk elkerülni.
Nagyon fontos, hogy sem szóban, sem írásban ne emeljük fel a hangunk, és ne kezdjük a másikat elemezni. Térjünk a tárgyra, használjunk olyan mondatokat, ami énnel kezdődik, ez ebben az esetben erőteljesen jelzi, hogy mi így gondoljuk, de nem várjuk, hogy a másik is így gondolja. Ne feltételezgessünk a másikról semmit, olyan mondatokkal, hogy tudom, hogy Te.....Nem tudjuk. Ha tudjuk is, nem biztos, hogy jól tudjuk. Csak száz százalékos bizonyosság esetén használjuk az ilyen jellegű mondatokat! Mindenki tudja, hogy bármilyen vitában a nyugodt fél az erkölcsi győztes. Ezt se feledjük el.
2.
Ha nagyon elmérgesedik egy konfliktus, és a másik féllel muszáj kapcsolatot tartani, érdemes mediátort alkalmazni, egy harmadik személyt, személyeket. Ezt gyakran önkéntelenül is csinalják a szülők, amikor a gyereket használják fel postásnak, egymás jelenlétében ilyeneket mondva:-Fiam, mondd meg az apádnak, hogy mosogasson el.
Én persze nem így gondoltam. :D Amikor egy veszekedés annyira elharapózik, és annyira ördögi körben forog, hogy abból már nincs mód kitörni, ha egyik vagy mindkét személy zárt a másik gondjaira, akkor érdemes egy harmadik emberen keresztül kommunikálni, a legszükségesebbeket. Ha nincs olyan közös probléma, mondjuk munka, közös vagyon eladása, idős szülő gondozása, közös gyerek, akármilyen közös ügy, amiért muszáj kapcsolatban maradni, a kapcsolat megszakítása is egy megoldás. Ha van, akkor pedig mindkét érintett félnek egészségesebb, ha egy harmadik elfogulatlan, a probléma iránt érzelmeket nem tápláló ember a mondanivaló lényegét átadja, és nem kell a puskaporos stílust is elviselni. Ilyen az, amikor egy rossz házasság végén már csak az ügyvéden keresztül tárgyal a két fél. Nagyon konstruktív tud lenni, nemcsak az ügvéd jogi felkészültsége miatt, hanem amiatt is, hogy nem okoznak egymásnak további fájdalmakat, sérelmeket.
Meglepődtem azon, hogy mennyi könyv javasolja is a kapcsolat megszakítását a századik kör "próbáljuk meg megértetni magunkat" után. Sok könyv azt is írja, hogy gyakran, ha elindulunk a saját utunkon, ha megváltoztatjuk a bennünk levő negatív hozzáállást, az rengeteg ember szemében lesz szálka, akik erre képtelenek. Egy saját vállakozást elindító könyv például azt írja, hogy le fognak cserélődni az emberek körülöttünk, csupa olyan emberre, aki maga hasonlóan megküzdött az önállóságáért, és a szemléletmódja hasonló a mienkhez.Ez nem azt jelenti, hogy dobjuk sutba a régi barátainkat, sőt. A barátokat ne!Akik mellettünk állnak, támogatnak, örülnek a sikereinknek, megértenek minket, azok úgysem fognak eltűnni az éterben. A félbarátokat, a frenemyket (szemben barát, hát mögött ellenség), az energiavámpírokat ha lehet, nyugodtan.
Ti kerültetek már nagyon rossz konfliktushelyzetbe? Van valami taktikátok, amit alkalmaztok? Támadtok vagy inkább hagyjátok a másikat puffogni? Sikerült elmérgesedett konfliktust megoldani? Később milyen kapcsolatotok volt az illetővel? Alkalmaztatok harmadik embert? Kiléptetek a kapcsolatból?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése