Általában, megfigyeléseim alapján két dolgot szoktak a nők tenni:
- Lekicsinylik a Valentin nap jelentőségét, ez egyrészt adódik a fejekben levő sztereotípiákból, másrészt pedig így kompenzálják azt a frusztrációt, amit az ünnep jelentése okoz.
- A másik megoldás szokott lenni a teljes önsajnálatba merülés, a "nekem már soha nem lesz senkim", "én már a kutyának sem kellek" jellegű teljes önledegradáló, önmegsemmisítő kijelentések, amelyek egy még mélyebb spiráljába taszítják az ént az önsajnálat dagonyáiban. Katasztrófaképzésként tanultam ezt a jelenséget pszichológiából. Túlzottan felnagyítjuk a jelentőségét a napnak, hiszen a társadalom által jegyzett, elfogadott nap, mi pedig mégsem tudunk beilleszkedni ilyen értelemben a normába.
A leghelyesebb beismerni a tényt: ez a nap a szerelmeseké, a párkapcsolatban élőké, és ez annak, aki egyedülálló egészen biztosan nem a legkedvesebb napja. Nyugodtan beismerhetjük magunknak is, hogy ezért bánt ez a nap, ahelyett, hogy mindenféle lekicsinylő megjegyzéssel, mint műünnep, virágboltosok ünnepe, amerikai szenny és a többi illetnénk. Vegyük a fáradságot, hogy megismerjük az ünnep eredetét, már egy egész más képünk alakul ki róla.
Miután saját magunk számára elismertük, hogy ez az ünnep jó, de a helyzetünkben mégis siralmas, ne süllyedjünk bele a posványba.
- Ha éppen társat keresünk online, igyekezzünk erre a napra megbeszélni egy első randit valakivel. Nem biztos, hogy hatalmas szerelem vagy akár szimpátia lesz a dologból, de egészen másképpen nézünk a nap elébe, hogyha tudjuk, programunk lesz, méghozzá a naphoz méltó módon egy randi.
- Jó megoldás az is, ha ellenkező nemű egyedülálló barátunkkal beszélünk meg egy esti találkozót, egy vacsorát. A férfiak általában nem tulajdonítanak jelentőséget ennek a napnak, így a szingli férfibarátunk nem fog úgy siránkozni, mintha a barátnőnkkel próbálnánk ezt a napot túlélni, viszont lehet, hogy a poénjaival feldob, esetleg lesz olyan figyelmes, hogy hozzon egy rózsát.
- Alternatívaként, látogassunk meg egy rég nem látott (kedves) rokont, akiről tudjuk, nem azzal fogja indítani a beszélgetést:na, és mikor mész már férjhez?
- Ha senki nem elérhető, akkor sem kell elkeseredni. Próbáljuk kihozni a napból a legjobbat!Nem kell, hogy ez a nap jó legyen, de nem kell, hogy egész nap rosszul érezzük magunkat! Főzzünk magunknak, nézzük meg a kedvenc filmünket, olvassunk. Ne arra gondoljunk, hogy Valentin nap van, hanem arra, hogy február közepe van, és mindjárt itt a tavasz!!! Erre a gondolatra egészen biztosan sikerül egy halvány mosolyt az arcunkra erőltetni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése